Egy férfi történet, egy női.
A férfi:
2016 nyarán történt. Karate edzőtábor, a barna övfokozat elérésére készültem.
Medicin labdát kellett az edzésen a fejem fölött tartani. sensei Pál Tibor mindig nagy hangsúlyt helyezett az erőnlétre. A gyakorlat ezúttal is hosszú percekig tartott. Behunytam a szemem, küzdöttem, erőlködtem.
Akkor Samu István mester elém állt: "Zoli, nézz a szemembe!" mondta. Kinyitottam a szemem és találkozott a tekintetünk.
Mi volt az övében? Hit - "Meg tudod csinálni.", Erő - "Nem engedem, hogy feladd." Atyai együttérzés - "Tudom, hogy fáj. De sikerülni fog."
Szinte misztikus két perc volt. Álltunk egymással szemben, mester és tanítvány, egymásba mélyedt tekintettel. Elfelejtettem, mennyire remeg és fáj már a karom.
Aztán az edző, sensei Pál Tibor véget vetett a gyakorlatnak. Megcsináltam, hála Samunak.
Dicsőség Istennek, aki megalkotta a férfias erőt és a bajtársias segítséget!
A biztonság kedvéért ide írom: egyikünk sem buzi
És a női:
Lefelé tekertem a dombról. Az a nő (talán harmincöt-negyven volt) felfelé jött, szintén biciklin.
Rózsaszín trikójában gyönyörű mellei lágyan ringtak jobbra-balra, ahogyan dolgozott a pedálokkal.
Leesett az állam. Szó szerint. Ahogy elhaladt mellettem a nő, láttam, küzd az arcizmaival, végül feladta: elmosolyodott.
A betyárját - gondoltam - ennek a nőnek tetszik, hogy tetszik!
Édes Istenem, köszönöm ezt a tíz másodpercet, és általában az erotikát! Ilyet csak egy olyan kibebaszottul bátor zseni tud alkotni, mint amilyen te vagy!
Ja, a végére: hű vagyok, de vak nem!
