Valójában ez csak egy édesanya véleménye volt, Horváth Klaudiáé, aki szerint egy férfi sem tudja átérezni azt, amikor egy nő kilenc hónapig hordja a szíve alatt a magzatát, és aztán fájdalmak között megszüli. Az anyák megbecsülését, érdemét kisebbítené, ha az apákat is hasonlóképpen megünnepelnék. Szerinte ne legyen Apák Napja, mert ez most, így: butaság.
Sokan azonban a Valódi Egyenlőségért Egyesület színeiben kiállt Toplak Zoltánnak vidáman visszakívánták a "Boldog Apák Napját!" köszöntést - vagyis egyetértenek az ünneppel, és üdvözlik azt.
Akivel mélyebb beszélgetést is sikerült elérni, elmondták, hogy az apák nincsenek eleget otthon, nem tudnak elég időt eltölteni a családjukkal.
Akadt, aki szerint ennek a körülmények az okai, egyszerűen a gazdasági helyzet nem engedi meg, hogy egy férfi ne hajtson látástól vakulásig. Egy házas férfi szerint a felesége is így van ezzel, tehát nem nem specifikus a dolog - egyszerűen mindkettejüknek sokat kell hajtani.
Egy idősebb asszony azt mondta, hogy náluk piacoznak, árulnak. Miután reggel az óvodába kerültek a gyerekek, elindulnak és mire haza kell vinni őket, visszaérnek. De hétvégén is így megy ez náluk, csak akkor egyéb módon oldják meg a gyerekek felügyeletét. Vagyis mindenki egyformán sokat dolgozik, és mindenki egyformán keveset van a kicsikkel.
Volt férfi, aki azt állította, ezt akarni kell. Aki szakít időt a családjára, az tud velük lenni.
Egy középkorú asszony is a férfiak hozzáállását kritizálta, szerinte nagyon erősen hat még a szocialista rendszer férfiideálja, aki reggeltől-estig a gyárban hajtott, és ettől számított kemény férfinak. Ma Magyarországon a sokat dolgozó férfi a Férfi.
Ez az asszony elmondta, mekkora öröm neki, amikor babakocsit toló apukát lát, vagy a gyerekével kézenfogva sétáló férfiakat. Reméli, nem csak láthatás történik ilyenkor épp - tette hozzá búcsúzóban.
Giczy József - friss nagypapa, mint kiderült - azt tartja, hogy a fiúkat rá kell nevelni az apaságra. Otthon, de az iskolában is. Családfőkké kell nevelni őket, akik képesek felkészülten belevágni a családalapításba, amikor eljön annak az ideje. Sok-sok fölösleges tantárgy és ismeret helyett kapcsolatokról és emberségről, családról kellene beszélni a fiataloknak.
Végül egy középkorú, jó kiállású férfi jött oda, és ő a válása történetét mesélte el. A gyerekeit nem is láthatja, az anyjuk ellene neveli őket - bár abban ő is vétkes, hogy túl sokat dolgozott. Megromlott a kapcsolata a volt feleségével, aki szinte meggyűlölte már őt. Ezt egyébként túlzásnak érzi - bele is fogyott ebbe a gyűlöletbe, tizenöt kilóval kevesebb most, mint egy éve - hiszen ő nem ivott. nem kocsmázott, nem volt erőszakos - csak hajtott a családjáért.
Túl sokat is.