Jelen írás dr Warren Farrell: Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki, avagy ki védi meg a férfiakat? c. könyve alapján íródott. (Kossuth, 2012) Az adatok amerikaiak, de elgondolkodtatók hazánkra vetítve is, hiszen azonos kultúrkörhöz tartozunk.

Következtetések és megoldások:

A legfontosabb - a megelőzés. Pl. megtanulni, hogy hogyan kritizáljunk és hogyan fogadjuk a kritikát.

Hatékonyak a jogi eszközök az erőszak visszaszorításában?

Nos, a legtöbb férfit nem a kilátásba helyezett büntetés, hanem a bántalmazott nő szeretetének megvonása fogja visszatartani.Illetve az önmegvetés, amit a bizalom helyreállításának hónapjai alatt átél. Így vagy úgy, az a férfi aki megüt egy nőt, az az erő érzésének egy pillanatát cserélte el hónapok tehetetlenségével. 

 Mivel igaz, hogy ahová bántalmazás miatt kimegy a rendőr, ott már a megelőző két évben 85 % - os valószínűséggel járt - a törvény nem igazán tart vissza az erőszaktól. (Ennyire védené meg a nőket az Isztambuli Egyezmény - blogger)

A büntetés gyakran a társadalom megfutamodása a helyzet komplexitása elől.

(Pedig olcsóbb a bántalmazás mögötti lelki okokat kezelni, mint a börtönöket megtölteni. Megértést tanúsítani a bántalmazóval szemben, és nem elítélést. Elítélést tanúsítani a tettével szemben és helyes, célravezető magatartási és kommunikációs mintákat tanítani, hogy társadalmilag helyes céljait elérhesse. - pl. tisztelet kivívása a családon belül - A tanácsadás, figyelemfelhívás, a gyűlöletre késztetés nélküli érzékenyítése a társadalomnak mindkét nem irányába - ezek vihetnek előre - a blogger véleménye.)

A kötelező letartóztatás (az Isztambuli Egyezmény esetén is a hatósági eljárás - ha nem is a letartóztatás - kötelező. Közvetítés, tárgyalás, békítés nincs - a blogger.) is csak mélyíti a válságot. A rendőrök automatákká váltak, nincsen önálló mérlegelési és döntési lehetőségük. 

Steinmetz szerint a családok 60% - ban történt már erőszak, tehát szinte mindenkit le lehetne tartóztatni. 

Összefoglalva: a törvényi és rendőrségi beavatkozás nem szükségtelen, de szexista alkalmazása nem elfogadható és alkotmányellenes (lenne hazánkban is.) A képességek fejlesztése a megoldás, nem a börtön - és ez jóval olcsóbb is.

Szeresd vagy hagyd el? 

Ugyan ezekről külön-külön már volt szó, de álljanak itt megint, mert fontos tények: A társadalom figyelme arra irányul, hogy a nőket ki kell léptetni a rossz házasságból, de valójában a férfiak is félnek válni. Félnek, mert akkor elveszítik a gyerekeiket, a gyerekeket nem tudják tovább védeni a bántalmazó anyától. Számukra nincsenek befogadó otthonok, nincsenek segélyvonalak. A segítségkérés módjait sem tanulták meg, és távoltartási végzést sem tudnak kérni, mert attól félnek (joggal), hogy már a rendőrségen kinevetik őket. Mások úgy érzik, nem kell a családi szennyest mások elé vinni. Vannak, akik nem tudják szabatosan elmondani a problémáikat. 

Az egyik legrombolóbb mítosz az, hogy az elváló nő után megy a volt párja és megöli őt. Mindkét nem esetében van erre esély, de amikor ilyenről hallunk, a válás utáni erőszak öt indikátorának legalább egyike megtalálható az esetben.

Az erőszak elkerülésére vonatkozó két legfőbb szabály: állítsunk fel szilárd határokat, ill. igyekezzünk csökkenteni a volt partner presztízsveszteségét.

Egy férfinak még egy erőszakkatalizátora van, ha van nagy összegű életbiztosítása. Ez arra ösztönözheti a nőt, hogy balesetnek álcázott gyilkossággal megszerezze a pénzt.

Általában jó, ha tudjuk: a harc növeli, az odafigyelés csökkenti az agressziót. 

Válás után mindkét nem szokta zaklatni a másikat. A nők azonban jobban félnek, hogy a férfi telefonhívásai erőszakos tettekben fognak folytatódni. Három dolgot érdemes ilyenkor figyelembe venni: 1. mennyire volt a férfi korábban erőszakos, 2. mennyire fáj a férfinek a visszautasítás és 3. a nő a férfi háta mögött elvitte-e a gyerekeket.

Ha a férfi nem szokott erőszakoskodni (vagyis a legtöbb férfi) a nő úgy védheti meg magát, ha beszél vele - és nem diktál - ha megállapodást köt vele pl. a gyerekekkel való kapcsolattartásról, és azt be is tartja. Ilyenkor a férfi szintén betartja a maga részét, mert a férfiak bizony nem bűnözők. 

Ha egy férfi megütött egy nőt, a legjobb, ha a nő elhagyja?

Mivel a nők gyakrabban pofoznak meg férfiakat, a kérdés valójában így volna helyes: ha valakit megpofoz a partnere, ott kell - e hagyja? Az elterjedt tévhittel szemben (ha egy férfi megütött egyszer, meg fog máskor is, végül összever) valójában a nők kétszer gyakrabban ütik meg a férjüket, mint fordítva. Illetve ahogyan érettebbé válik a kapcsolatuk, mindkét nem ritkábban erőszakos a másikkal szemben. 

A kilépés nem veszi figyelembe a gyerekeket, akiknek az élete fenekestül felfordul - egyetlen pofon miatt, valamint a helyzetből való okulás lehetőségét sem - külső segítséget kérni, készséget fejleszteni, dolgozni a kapcsolaton. 

A pofonban az addigi összetartó szeretet elveszítése fáj, az elutasításé. Nem a fizikai fájdalom a legrosszabb ilyenkor. A pofont a jobb házasság kezdeteként kellene értelmezni. Így képzelhető el a paradigmaváltás a kapcsolati erőszak témáját érintve.  Nem bebörtönzésekkel és gyermekektől való megfosztással.

Amúgy is: ma már inkább áldozatként tekintünk magunkra, és ahelyett, hogy mindent beleadnánk, inkább ügyvédhez akarunk futni, de azonnal. Ők ilyen embereket is keresnek, és ha nem találnak, hát segítenek nekünk, hogy akként tekintsünk magunkra. Ma mindenki mindenkinek az áldozata, (és persze a legnagyobb áldozatok a nők. - a blogger)

 A bántalmazás politikája: a nagy egyenlőtlenség.

A kapcsolati viták mezején a nők legalább annyira otthon vannak, mint a férfiak a futballpályán. De a nők szabályszegései ezen a területen legálisak, míg a férfiak fizikai erejének használata nem. 

Az állam és mások csak olyan feminista szervezeteket támogat, amelyek ezt a "vádoljuk a férfiakat!" mentalitást vallják. Eközben a bántalmazást csak közös erővel lehet megoldani. A politikusoknak tudniuk kell, ha a férfiakról mint elkövetőkről, és a nőkről mint áldozatokról beszélnek, akkor a választókat megosztják és szembefordítják egymással. 

A megoldás:

- ugyanannyi férfi és női tanácsadót kell kiképezni világszerte, így a segítő rendszer a legvalószínűbben nem lesz szexista. 

- családi kommunikációs műhelyeket kell létrehozni, amelyek anélkül elérhetőek lennének, hogy a kapcsolati erőszakkal hoznák összefüggésbe őket, ez olcsóbb mint a börtön

- a rendőrségre érkező minden kapcsolati erőszakkal kapcsolatos hívást továbbítani kell egy anyagiakkal megfelelően ellátott, 24 órában szolgálatban lévő segítőszervezetnek, hogy egy férfit, vagy nőt küldhessenek segíteni a bejelentőkhöz

- a rendőrséget csak akkor kell bevonni, ha a bejelentő nem hajlandó elfogadni a felajánlott alternatívákat

- ha valaki többedszer fordul a segélyszervezethez, akkor a párnak díjat kell fizetni, és kötelezni kell magát, hogy eljárnak a családi kommunikációs tréningre

Olcsóbb megtanítani, mint bebörtönözni

Kötelezővé lehet tenni a tréningeket? Igen. Aki első alkalommal bántalmaz, annak fel kell ajánlani, hogy tréningen vesz részt, vagy börtönbe megy. Az adófizetők pénzén tudást és szeretet tanítunk, a gyűlölet és megkeseredés helyett.

A férfiaknak fel kell hagyniuk az erőszakkal! - megközelítés helyett a Mindkét fél bújjon egy ideig a másik bőrébe! megközelítést kell alkalmaznunk. (A harc harcot szül, a megértés békét teremt.- blogger)

Letartóztatások helyett oktatást, már az iskolában, hogy miképpen kell teremteni és építeni, fenntartani egy kapcsolatot.

Érzelmi intelligenciát oktassunk az iskolákban másodfokú egyenletek és kovalens kötések helyett! Ilyet tanítsanak az egyetemek, előbbit viszont az oktatás minden szintje! - blogger