Férfisors 2.0
A férfiak ellen hangolt társadalom
Bevezetés
Kik ellen emeli fel a szavát a média, ha bárhol a világon panasza támad egy nőnek és az hír értékű lesz? A férfiak, pontosabban a fehér, heteroszexuális férfiak ellen. (Ld.: #metoo.) A filmekben ki hibázik és köteles szinte mindig bűnbánatot gyakorolni? A férfi. Ki az, aki ugyanezekben a filmekben mindig büszke, tiszteletre méltó és végül nagylelkű a férfival? A nő. Kik ostobák és gusztustalanok a sorozatokban? Az apák. Higgadtak, okosak, felelősek, gondoskodók és vállalkozó szelleműek? Az anyák.
Kik vannak privilegizált helyzetben a nyugati típusú demokráciákban? A nők. (Holott a legelterjedtebb narratívák szerint a férfiak, merthogy patriarchátus van.)
Folytathatnánk még a példák sorolását, miszerint a férfiak a társadalmi megbecsülésükben és helyzetükben fokozatosan csúsznak egyre lejjebb, miközben a nők a nekik juttatott kedvezmények miatt, egyre inkább emelkednek feljebb és feljebb. Igaz, vannak területek, ahol a nők még hátrányban vannak (pl. a nők száma a politikában), de az ezek javításának érdekében működő lobbitevékenység erős. Ellenben a férfiak közül, ha szóba kerül a valódi helyzetük, és, hogy társadalmi segítségre van szükségük, sokan sértődötten húzzák ki magukat, és utasítják el ennek még csak a gondolatát is.
Ezért íródott ez a könyv, számot vetni a férfiak valódi helyzetével a társadalomban. Jó olvasást kívánok hozzá!
A könyvvel kapcsolatos visszajelzéseket, véleményeket az eposzegy@gmail.com email címre várom.
A Szerző
Rövid előszó: a feminizmus
Ki gondolta volna egykor, hogy a nők választójogáért síkraszálló nőmozgalom, a Szüfrazsettek mozgalma végül egy férfigyűlölő, a nőiséget végletekig megvető, a férfiakkal a végsőkig versengő szélsőséges feminizmusba torkollik?
Természetesen vannak olyan irányzatai is a feminizmusnak (pl. konzervatív feministák), amelyek hajlandóak a férfiakkal együttműködni és nem tekintik az erősebb nemet ellenségnek, tisztelik a nők hagyományos szerepeit is, de sajnos a mozgalom egészére nem ez a jellemző.
Szomorú, de a szélsőséges irányzatok a hangadók, és a kollektív férfihibáztatás ellen nem sok feminista emeli fel a szavát. A könyvben egész végig feminizmusról írok, de mindvégig erre a szélsőséges fajtájára gondolok. Ez fontos: amikor nem emelem ki külön, hogy másképp van, akkor feminizmus = szélsőséges feminizmus. Tiszteletem azoknak a nőknek, akik a választójoghoz, a szabad párválasztáshoz, a munka és tanulás jogához ragaszkodnak, amúgy őszintén igyekeznek velünk, férfiakkal kijönni és együtt élni.
Sok olyan téveszmét, hazugságot hatékonyan elterjesztett a nőmozgalom, amellyel messzemenőkig aláásta a férfiak és nők közötti bizalmat, a férfiakat pedig sikerrel démonizálta a nyugati típusú világban – Amerikában, Európában és Ausztráliában.
Befolyásolja ez a fajta nőmozgalom a kultúrát, a médiát, a filmeket, könyveket és filmsorozatokat.
Nézzük, mi jellemző a társadalmunkra!
1. Elterjedt hazugságok
1.1 Általános a nőelnyomás és a nőkkel szembeni erőszak
A legkeményebb, legveszélyesebb hazugsága a feminizmusnak, hogy a nyugati társadalmakban a férfiak mindegyike, mindegyik nő fölött hatalmat gyakorol, és rendszerszintű (a társadalmi struktúrákba mélyen beépült, és a társadalom minden vetületében jelen lévő) nőelnyomásban vesz részt.
Még a fiúk/kisfiúk is, akiket a nemi szerepeikre való felkészítés során gyakran a saját édesanyja(!) is nőelnyomásra szocializál. Hiszen megtanítja neki, hogy figyelmes, gondoskodó, erős és vállalkozó szellemű legyen, és hogy a családról való fizikai gondoskodás az ő dolga lesz.
A feminizmus szerint a férfi munkája, férfias áldozathozatala révén pedig maga alá veti a nőt, a társát. Agyrémnek hangzik? Az is. Elfogadni bármit is a férfiaktól, kapcsolódni, függeni, az a feminizmus szerint máris gonosz, patriarchális elnyomást jelent a nők számára.
A fenti állításra hivatkozva állítanak be minket, férfiakat egyrészt gonosztevőknek, akik erőszakosak a nőkkel szemben (ld. megerőszakolás kultúra, vagyis, hogy a nők meghatározó részét, egynegyedét, harmadát – ezek a számok gyakran változnak – élete során legalább egyszer, de akár többször is megerőszakolják), másrészt passzív, a nők nehéz és igazságtalan sorsával szemben közömbös, abból hasznot húzó kényuraknak.
A médiával foglalkozó részben szó lesz róla, hogy milyen gyakori művészi alkotásokban, filmekben is a férfiak efféle kényúrként való ábrázolása, akik saját kényelműk, kéjük, dominanciájuk oltárán feláldozzák a nőket.
A feminizmus több mint egy évszázada létezik, és a mantráit, köztük ezt is, olyan sokszor elmondta, hogy nyugati társadalmainkat formáló komoly erővé vált.
Kezdetben volt sok igazsága az akkori feministáknak, valóban több életterület is el volt zárva a nők elől, míg a férfiak elől nem – csak hát a felelősség java része is a férfiak vállát terhelte. A honvédelem, a háborúkban való részvétel, illetve családfőként akár a feleségük bűnéért is börtönbe kerülhettek az asszonyuk helyett. (1) Erről nem beszélnek a feministák.
Mára uralkodó elgondolássá vált még magas európai döntéshozó körökben is, hogy a férfiaknak általános előnyökben van részük, és a nők általánosan hátrányos helyzetűek velük szemben. Mindenben. Így fordulhatott elő, hogy 2015 – ben az Európai Parlament olyan, a nemek egyenlőségével foglalkozó állásfoglalást fogadott el, amely szinte kizárólag a nők esélyeivel, hátrányaival foglalkozik (2).
Jó példája annak a ki nem mondott, de hallgatólagosan meglévő hozzáállásnak, hogy a nők számára kompenzálni kell a férfiakkal szembeni vélt általános hátrányaik miatt. Olyan teljesen nyílt női előny mellett az állásfoglalás elmegy, hogy az egyetemen végzők 60%-a nő, ugyanakkor a végletekig nyomatékosítja, hogy számos területen a nők érdekeiért és hátrányaik leküzdéséért küzdeni kell.
Valóban vannak hátrányaik a nőknek, pl. a programozók és a politikusok között alulreprezentáltak. De a családjog területén a férfiaknak vannak óriási hátrányaik. (Egy nő dönthet róla megszüli – e a gyerekét, és ha megszülte még örökbe is adhatja. Egy férfinek addig van beleszólása, míg eldönti, lefekszik – e a nővel. Utána már mindenről teljesen tetszése szerint és egyedül dönthet a nő.)
Alapvető probléma az egyoldalúság. Nem csak a fenti állásfoglalásban, hanem a nyugati típusú társadalmakban, demokráciákban. A nők, vagy a nők nevében küzdő szervezetek nézőpontjai, igazságai, féligazságai, tévedései és hazugságai a társadalom csaknem minden részében felülreprezentáltak a férfiak életének igazságaival szemben.
Mindenki tudja, hogy a nőknek segíteni kell. A politika, a média, a szórakoztató ipar, a cégek vezetősége, az átlagpolgár: nők és férfiak. Azzal, hogy a férfiak domináns szerepe és helyzete megszűnt, sokszor az amúgy nulla hatalommal rendelkező, reggeltől-estig hajtó, minden pénzt otthon leadó, a szabadidejét a családjára áldozó férfiak (a legtöbb férfi) sincsen tisztában.
1.2 Férfierőszak
A férfiak uralmukat a nők felett erőszakkal tartják fenn, szól a feminista mantra. Például: „a nőkkel szembeni erőszak a nők és a férfiak közötti, történelmileg kialakult egyenlőtlen erőviszonyok megnyilvánulása, amelyek a férfiak részéről a nők feletti uralkodáshoz és a nőkkel szembeni megkülönböztetéshez, valamint a nők teljes érvényesülésének megakadályozásához vezettek” – Isztambuli Egyezmény, Preambulum (3) (Az egyezményt később részletesebben is ki fogom tárgyalni, mint veszélyesen férfiellenes nemzetközi egyezményt.)
A feministák szerint a kapcsolati erőszak 95% – át férfiak követik el nők és gyerekek ellen. Ehhez még KSH adatokat is felmutatnak. Viszont azt nem teszik hozzá, hogy a KSH olyan ügyészségi adatokat használt ehhez a statisztikához, amelyek enyhén szólva sem megbízhatók. Az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztikából (ENYÜBS) táplálkozik a Központi Statisztikai Hivatal.
Az ENYÜBS – sel kapcsolatban viszont a Legfőbb Ügyészség már jelezte 2010 – ben az akkori belügyminiszternek, hogy büntetőjogi következményei lesznek, ha a rendőrség továbbra is hamisítja a statisztikákat. Az akkori legfőbb ügyész, Kovács Tamás leveléből idézek: „több jel is utal arra, hogy az eljárási, az iratkezelési szabályok megszegésére az adatszolgáltatás szándékos torzítása érdekében kerül sor”. (4) Tehát a 95% – os adat teljességgel megbízhatatlan. (Melyet amúgy sokáig meg sem hivatkoztak a feministák, mindezt csak úgy állították, amit a két szép szemükért el kellett hinni.)
Másik adat, amivel operálnak, az, hogy a férfiak 20% -- a bántalmazza partnerét. Sajnos, a feminista adatszolgáltatás, statisztika egy külön kategóriává vált manapság. Rossz adatfelvétel, a tárgykörhöz nem tartozó adatok odacitálása, jól működő statisztikából teljesen téves következtetések levonása – ez mind jellemzi. Tamási Erzsébet, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa, férfikutató számára például a „feminista statisztika” egy ilyen teljesen önálló, a tényekkel gyakran semmilyen összefüggést nem mutató tényezővé vált. Így is szokta emlegetni, mint külön kategóriát.
Amúgy is nagyon feltűnő, és a férfimozgalom képviselői által évek óta hangoztatott igazság, hogy a hazai feministák adatai és rangos hazai és nemzetközi kutatások adatai között olyan feltűnő az eltérés, hogy ez megkérdőjelezi az adatok hihetőségét.
Ezen kitérő után lássuk azt a bizonyos 20% – ot! Tegyük fel, hogy igaz. Ennek fényében bátran kijelenthetjük, hogy a férfiak 80% – a semmilyen erőszakot sem alkalmaz a partnerével szemben. Tekintve, hogy a feminista statisztikák a nő sminkjére tett kedvezőtlen megjegyzést is nők elleni, strukturális erőszakként kezel, ezért a fennmaradó 80% – a a férfiaknak teljesen szelíd, báránylelkű partnernek kell, hogy legyen. Akkor hol az általános erőszak?
Mivel a média (még az amúgy rangos Nők Lapja is kritika nélkül hozta sokáig a feminista adatokat) egyoldalúan és időről időre, visszatérően lehozza ezeket a férfiakra nézve kedvezőtlen adatokat, és a békés, szorgos, támogató férfiakról (a többségről) szót sem ejt, olyan kép alakul ki az emberekben, hogy a férfiak mind erőszakosak és veszélyesek.
Mindennek következtében a férfiak fiatalabb generációja (főleg, ha apáikkal, illetve apáik nemzedékének tagjaival nem tudtak elegendő és minőségi időt eltölteni, vagyis betöltődni az ő építő, pozitív mintájukkal) bűntudattól gyötört, saját férfias természetétől tartó, „kiherélt” nemzedék lesz.
Támasz és minta nélkül kell boldogulniuk egy nagyon átalakult társadalomban, ahol a nők piedesztálra vannak emelve. Ez még nem lenne baj, ha a férfiakkal is megtörténne ugyanez, vagyis ezek a folyamatok nem lennének veszélyesen egyoldalúak. Nagyon nagy szükség van a férfiak összefogására, egy építő, támogató, és az igazságot kimondó, megjelenítő férfimozgalomra.
1.3 Patriarchátus van. A férfiaknak áll a zászló, az élet minden területén. A nők élete minden szempontból sokkal nehezebb, mint a férfiaké
Elterjedt tévhit a férfiak általánosan privilegizált helyzete, és a nők sanyarú sorsa. Valóban vannak sanyarú sorsú nők (és férfiak), de ezek nem azért szenvednek, mert nők, hanem mert rossz körülmények közé születtek, általános a munkanélküliség a környékükön, rosszak az iskoláztatási lehetőségek, stb. Nagyon ritka, hogy valaki a neme miatt kerül sanyarú körülmények közé. Talán ha eladják prostituáltnak külföldre. Ez férfiakat tényleg ritkábban sújt.
Nézzük meg, mi a helyzet ezzel a patriarchátus mítosszal! (5) (6)
Az állítás szerint a hatalom a férfiaknál van. Ehhez képest, ha megnézzük a politikát, akkor azt látjuk, hogy a nyugati típusú társadalmakban a női szavazók vannak többen. Vagyis a hatalom túlnyomórészt a nők kezében van. Bár a feministák azt állítják, hogy ez nem igaz, mert a parlamentekben több férfi ül, mint nő, remélem, világos, hogy ezek a férfiak nem a férfiak érdekeiért ülnek ott, hanem a választópolgárok érdekeiért. Éppígy remélem, hogy azok a nők, akik szintén munkát végeznek ott, mint döntéshozók, azok sem a nők érdekeiért (legalábbis nem elsősorban ezért) végzik ezt a munkát, hanem azokért az emberekért, akik megválasztották őket oda. Férfiak és nők közösen.
Amikor több nőért lobbiznak a parlamentbe a feministák, tulajdonképpen azt a gyűlöletkeltő sztereotípiát terjesztik, hogy a férfiak összetartanak, és így a közös erejüket a nők ellen használják, ezért a nőknek is össze kell tartaniuk, és közös erejüket mindennél előbb és minél inkább, kizárólagosan a nők érdekeiért kell latba vetniük. Valójában a női érdekek minél jobb érvényesítéséért kellene lobbizniuk, akár férfiak által is képviselve.
Nem baj, ha több nőért kiáltanak akárkik is a törvényhozásban. E sorok írója szerint is kevesen vannak, osszák csak meg a döntéshozás, országirányítás terhét jobban a férfiakkal! Vállaljanak felelősséget és hagyják végre abba az áldozatszerepben való tetszelgést, hogy mindent a férfiak döntenek el a fejük felett. (Már akinek ez a sírás – rívás szokása.)
Visszatérve a nők politikai hatalmához, pusztán azért, mert nem csupa nőt szavaznak be a parlamentbe (a feministák nagy bánatára) attól még megtehetnék. Ha úgy akarnák, akkor női többségű parlamentet hozhatnának létre. VAN hatalmuk, amivel tetszésük szerint élhetnek is.
Ezenkívül elmondható, hogy Magyarország a nőket külön törvényekkel védi. Ez az Alaptörvény részét is képezi, (XV. cikk 5. pontja) és azon népszavazási kezdeményezést, hogy a nyugdíj 40 év munka után a férfiak számára is legyen elérhető (nők számára az), pontosan erre a pontra hivatkozással tette semmisé az Alkotmánybíróság. Egyenlőség = egyenlőtlenség?
Nézzük a hatalom másik birtokosát, az oktatást! Több női tanár és diák van, mint férfi. A fiúk gyakrabban ismételnek évet, hagyják abba idő előtt az iskolát, és általában teljesítenek rosszabbul, mint a lányok.
A felsőoktatásban tanulók kétharmada nő. Női kvóták, női többletpontok vannak érvényben a felsőoktatásban számukra. Egyelőre még inkább tőlünk nyugaton, de komoly lobbi van idehaza is a hasonló szabályozásért.
A női többletpont itt említve azt jelenti, hogy az adott főiskola, egyetem úgy dönt, hogy mivel a jelentkezői közt több a nő, mint a férfi, de a felvettek közt ez az arány nem tükröződik vissza, ezért változtat a felvételi szabályokon. (7)
Mivel addig több férfit vettek fel – vagyis ők feleltek meg jobban a követelményeknek – a döntéstől kezdve a nőknek, csak mert nők, plusz pontokat adnak. Tessék az igazságos versenyhelyzet, és, hogy a legalkalmasabbak kerüljenek a megfelelő helyekre. Az igazság az, hogy a férfiaknak jobban fel kell gyűrniük az ingujjukat az életben, ha boldogulni akarnak, és úgy tűnik, ez egyre inkább így lesz. De hát tudjuk: patriarchátus van, ahol a férfiaknak a jobb és könnyebb.
Következő hatalmi ág: gazdaság. Minden megbízható statisztika szerint a férfiak keresik meg a GDP valamivel több, mint felét, és költik el ennek a pénznek a kétharmadát a nők. A reklámok legtöbbször a nőket veszik célba, mert a kereskedelem tudja, hogy a pénz felett elsősorban ők rendelkeznek. A nők nagyon gyakran birtokolják a férfiak erőforrásait is. Nem állítom, hogy ezt önös célokra használják fel (bár van ilyen is), legtöbben a családjuk szükségleteinek kielégítésére fordítják ezen erőforrásokat – és a családjuk része a férjük/párjuk is. De ők döntenek, vagyis a hatalom az ő kezükben összpontosul.
Ide tartozik a munkavállalás is. Ha férfiuralom lenne, akkor a férfiak lazítanának, míg a nők keményen robotolnának a család és általában a társadalom eltartása érdekében. Afrika bizonyos vidékein ez így is van. A férfiak a barátaikkal múlatják az időt, míg a feleségeik, akár állapotosan is, a földeken dolgoznak. (SVD – Isteni Ige – missziós atyák tapasztalata szerint.) Nálunk a férfiak a házon kívüli munkában kb. napi két órával többet töltenek, a munkába járás idejét is beleszámítva.
Ma a veszélyes és kellemetlen munkák többségét férfiak végzik. (Szemétszállítás, útépítés, bányászat, stb.)
A rugalmas munkaidő, távmunka és részmunkaidő többségében nőket érint, és az ő érdekükben lobbiznak női érdekvédők további kedvezményekért. Az állam pályázatokkal, jogszabályokkal segíti a nők munkavállalását. Hazánkban már Nő-Köz-Pont Munkaügyi és információs központokat is létrehoztak nők számára.
Nem vitatom, hogy ez a támogatás sokszor szükséges is, hiszen az anyaság sok esetben rontja a nők munkavállalási esélyeit. De a kedvezmények célzottjai akkor is ők, az állam, a központi hatalom megtestesítője őket támogatja. Vagyis patriarchátus aligha lehet. Legalábbis férfiakat privilegizáló helyzetbe hozó biztosan nincsen.
Végül ide tartozik a nyugdíjak kérdése is. Ma, Magyarországon egy nő 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehet. Egy férfinak esélye nincsen erre, sőt a nyugdíjkorhatár egyelőre egyre emelkedik. Már most több év különbség van a női és a férfi munkavállalók közt a nyugdíjba vonulás idejében. Ráadásul a nők nagyjából hét évvel élnek tovább. Vagyis kevesebbet tesznek be a Társadalombiztosításba, és jóval többet vesznek ki onnan. Arról nem is beszélve, hogy a nehéz fizikai munkát végző férfiak számára a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetősége éveket adna az életük hosszához. Hol itt a férfi privilégium?
Nézzük a közéletet! A közvélekedés telis tele van olyan követelményekkel, melyek a férfiak kötelességeit állítják a férfiak elé a nőkkel szemben. A nők igényeit mindenkor komolyan kell venni, állítja, sugallja megannyi cikk, könyv, film és sorozat.
A lovagiasság, a bajtól való védelem a férfiak kötelessége a mai napig. Az elvárás ez a férfival szemben: kezdeményezze, építse és tartsa fenn a nővel való kapcsolatát! Ugyanakkor hol lehet olyat hallani, hogy egy férfinak a párkapcsolaton belül pl. joga is van? Mondjuk szexre, amit a legtöbb férfi legjobban szeretne. Vagy tiszta ingre, meleg vacsorára? Ilyet egy emancipált nőtől nem lehet elvárni. Bár a legtöbb nő biztosítja ezt párja számára, mint a férfi erre való jogát a közéletben, kultúrában megemlíteni nem lehet. Egy férfinak mindig lovagiasnak, önzetlennek, kötelességteljesítőnek kell lennie egy nővel szemben, köszönetet sem várva, ellenben a nők férfiakkal szembeni kötelességeiről beszélni a köznyilvánosság előtt – ez maga a nőelnyomás. Próbáljuk csak ki a Facebook-on!
A férfiakat érintő problémákra sokkal kevesebb figyelem és pénz jut – pl. prosztatarák vs. mellrák. Körülbelül ugyanannyira halálos mindkét betegség, mégis az akciók, figyelemfelhívó kampányok mennyisége meg sem közelíti egymást, a kutatásra, kezelésre szánt pénzekről nem is beszélve.
Egy nő alapból több bizalmat, védelmet és elnézést kap, mint egy férfi. Ha pl. egy rabló betör egy éjjeliőr által védett területre, és ha az éjjeliőr lefüleli őt, és az őr nő – nagyobb valószínűséggel marad életben, mint ha férfi. A férfi üthetőbb, egész kultúránk erről szól. Üthetőbb és feláldozhatóbb – hiszen különben mit kezdenénk azzal, hogy a hazát a férfiaknak meg kell védeniük, és ebbe sokszor bele is halnak. (8)
A bíróságok ugyanazért a bűnért a női elkövetőknek enyhébb büntetést szabnak ki, mint a férfiaknak. Egy férfit keményebben kell fogni – tartjuk ki nem mondottan. Már a gyermekek közt a fiúkat gyakrabban bántalmazzák a szüleik, mint a lányokat.
Kicsit hasonlítsuk össze az élet egyéb, a hatalomról kevésbé szóló részeit is! A férfiak (önző) érdekei dominálnak ezekben? (Ahogy egy patriarchátusban lennie kellene.)
Váláskor pl. a férfi ügyvédje, legtöbbször már az ügy elején felkészíti a kliensét, hogy gyerekelhelyezésben vajmi kevés esélye van nyerni. Sokszor akkor is az anya nyer, amikor egyértelmű, hogy az apa sokkal alkalmasabb a gyermek nevelésére.
A reprodukciós jogok tekintetében egészen elképesztő, hogy egy férfi szabadsága addig terjed, lefekszik – e az adott nővel. Amint a nő megfogan, akkor is, ha az apát annak akarata ellenére tette apává, a férfi egyetlen lehetősége, hogy anyagilag gondoskodik a gyerekről. Miközben a nő szabadon eldöntheti, hogy abortáltatja – e a magzatot, vagy a szülés után örökbe adja a gyermeket. Akár abban az esetben is, ha az apa egyébként vállalná önként az apaságot. Amerikában ilyen eset miatt lett öngyilkos egy fiatal férfi. (9)
Ha patriarchátus lenne, akkor a szexuális bűncselekmények esetén a férfiakat sorra mentenék fel az ellenük indult eljárás alól. Ezzel szemben folyamatos a lobbi a törvényhozás szintjén, hogy az ilyen bűncselekményeknél forduljon meg a bizonyítási kötelezettség, vagyis a megvádoltnak kellene az ártatlanságát bizonyítani. Most még a vádat emelőnek kell a vádlott bűnösségét bizonyítania.
Amúgy ha férfi ellen követ el nő szexuális bűncselekményt, akkor az először is nincs, vagy ha mégis van, akkor vicces. Egyébként meg: egy férfi mindig azt akarja, nem? Legyen érte hálás, hogy a szex helybe ment neki.
Média. A nők ügyei, kreált vagy valós problémái össze sem hasonlíthatóan több nyilvánosságot kapnak, mint a férfiakéi. Egyáltalán a közösség előtt, ha egy férfi panaszkodik, feltárja élete nehézségeit, akkor először is hímsovén ha a problémák forrása egy nő, másodszor pipogya és töketlen és nevetséges. Általános az a nyíltan ki nem mondott, de jól körülírt vélekedés, hogy nő = jó, férfi = rossz. A reklámokban, ha férfi és nő is szerepel benne, és egyikük bunkó, akkor a férfi az. (10)
Összességében el lehet mondani, hogy egy átlag nő élete biztosan nem könnyű, de lehetőségei terén érezhetően könnyebb, mint egy férfié. Sokkal több kitörési lehetőséggel rendelkezik a férfinél. Egy férfi pusztán azért mert férfi, semmit sem kap ingyen. Számos nő viszont igen. Pusztán azért, mert jó kromoszómákkal született.
1.4 A nők ugyanazért a munkáért kevesebb pénzt kapnak, mint a férfiak
Lassan szokássá válik, hogy az év vége közeledtével számos médium cikkeket tesz közzé, hogy a mai naptól kezdve (ez a nap november elejére esik) a nők ingyen dolgoznak a férfiakhoz képest. Kb 17%-al kapnak a nők kevesebb pénzt, mint a férfiak.
Remek állítás, amivel szintén a társadalom jóérzésű rétegét (vagyis a legtöbbeket) a férfiak ellen lehet hangolni. Hiszen a nők kizsákmányolását, lám, a férfiak eltűrik, hasznot húznak belőle, de ellene nem tesznek semmit.
Mi a valóság? (11) A nők összes bérét hasonlítják össze a férfiak összes bérével. Ebbe a vezérigazgató és a takarítónő bére egymás mellé véve szerepel. Nem vesznek figyelembe ledolgozott éveket, végzettséget, beosztást és túlórát. Vagyis ez az állítás így a hazugság egyik formája.
Az is tény, hogy a nők hajlamosabbak olyan területen elhelyezkedni, amely alulfizetett (tanári, ápolói pálya), míg a mérnöki karokra, programozónak inkább férfiak mennek el. Sokszor a nők inkább olyan munka mellett döntenek, amilyeneket szeretnének végezni, míg a férfiak olyanok mellett, amilyenekkel jól kereshetnek. A férfiaktól még mindig elvárt családfenntartói szerep erre predesztinálja az erősebb nem tagjait. (12)
Ezenkívül a biztonságos munkahelyeken leginkább nők találhatók (pl. irodák, iskolák, szolgáltatások) míg a magas rizikófaktorú munkahelyeken inkább férfiak (ipari alpinisták, olajfúró tornyok, bányák, ácsok). Ideszúrom, hogy a halálos munkahelyi balesetek áldozatai 93% – ban férfiak. A nagy kockázatot magasabb fizetéssel kompenzálja a legtöbb cég. Ebben hol a nemi diszkrimináció?
Az mindenesetre elmondható, hogy a versenyszféra csak nőket venne fel, ha nekik 17%-al kevesebbet kellene fizetni, mint a férfiaknak. Melyik vállalkozó ellensége a saját pénztárcájának? Ez pedig nincsen így, tehát a nők is egyenlő bérezést kapnak. Illetve ki, amennyit kiharcol magának. A közalkalmazotti szférában pedig a nemeket tekintetbe nem vevő bértábla van, amely ledolgozott évek, és végzettség alapján határozza meg a fizetést. (13)
Hazánkban ráadásul a nők bérhátránya inkább kivétel, mint szabály. (14) Ezt Sík Endre, a TÁRKI Társadalomkutató Intézet vezető kutatója nyilatkozta, amikor az Egyenlő Bánásmód Hatóság által elvégzett, 2009 és 2013 közötti kutatás eredményeiről beszámolt. A kutatás szerint hazánkban a dolgozó nők 80% – a egyáltalán nem érintett a bérhátrányban. Sőt, a legtöbbször kimutatott eredmény szerint a férfiak szenvednek el bérhátrányt a nőkkel szemben. Íme kutatásaik eredménye egy ábrán megmutatva.
(A szereplő adatok és grafikonok forrása az Egyenlő Bánásmód Hatóság TÁMOP-5.5.5/08/1 szám alatt lebonyolított projektjének jelentései.)
És most átadom a szót Alter Egonak, magyarázza el ő, mit is jelent ez a kis grafikon. Neki a „Bérkülönbség – a kiirthatatlan feminista hazugság” című, hét éve(!) megírt cikkén alapszik ez az alfejezet. Bár a cáfolat hosszú évek óta elérhető, a hazugsággal újra és újra előjönnek a főleg balliberális médiumok.
„A függőleges, mínusz kettőtől plusz tizenhatig számozott tengelyen az oszlopok a nők jövedelemhátrányát jelenítik meg, tehát az előforduló mínusz értékek azt jelzik, amikor a nők nem jövedelemhátrányban, hanem előnyben vannak az adott jövedelem kategóriában. A kék színnel jelölt, az adott kategória összesített adatait ábrázoló oszlopok azt mutatják, hogy mind az első, mind a harmadik jövedelemosztályban a férfiak közelítőleg egy százalékos jövedelemhátrányban vannak, a második és a harmadik kategóriában pedig az összesített adatokban semmilyen különbség nem mutatható ki a nők és a férfiak között. Egyedül az ötödik kvintilisben, azaz a legmagasabb jövedelem kategóriában találunk szignifikáns eltérést, ahol a nők mindössze(!) 14 százalékos jövedelemhátrányban vannak a férfiakhoz képest. Következtessünk arra, hogy milyen nagyságú jövedelmek esnek ebbe a legfelső kategóriába, ha elmondható, hogy amikor összesítve vizsgálunk minden jövedelmet, akkor a legfelső kategória 14 százalékos eltérése az egész mintára vetítve is tíz százalékos eltérés látszatát képes kelteni a nők és a férfiak között.”
Maga a TÁRKI jelentés a következőket írja: „A Bértarifa-felvétel teljes mintáján találunk olyan ágazatot, ahol a nők átlagos jövedelme magasabb a férfiakénál (építőipar); ahol elenyésző a nők jövedelemhátránya (mezőgazdaság, bányászat, szállítás); de olyat is, ahol férfiak közel kétszer annyit keresnek, mint a nők (a kiugróan magas átlagos jövedelmet nyújtó pénzügyi tevékenység).” (A TÁRKI idézetet szintén a cikk tartalmazza.)
„A tényekhez tehát hozzátartozik, hogy a különbségek leginkább a pénzügyi ágazatban jelennek meg; jórészt kifejezetten a bankigazgatók, brókerek, topmenedzserek és egyéb vezetők teljesítmény alapján járó prémium, jutalom, sikerdíj és osztalék jellegű elemeket is tartalmazó, sok-sok milliós jövedelmeit érintik csak. Mindössze ennyi alapja van a bérezésben megjelenő nemi diszkriminációról szóló ősrégi feminista mítosznak. A felső tízezer társadalmi osztályának mindössze 14 százalékos női-férfi jövedelemkülönbségének okán tüzelik a feminista uszítók nemi háborúra, elégedetlenkedésre és férfihibáztatásra a nők azon 80 százalékát, akik jövedelemhátrányt valójában soha nem szenvednek el életük során.” – írja Alter Ego.
Vagyis, még ahol van is a nők hátrányára bérkülönbség, ott is olyan teljesítmény alapú jövedelem elemek találhatók a bérezésben, amelyek valószínűsítik, hogy a pénzkeresettel átlagosan több időt töltő férfiak azt egyéni teljesítményük alapján kapták, nem pedig azért, mert férfiak.
2. Isztambuli Egyezmény
Maga az Isztambuli Egyezmény nem hazugság, hanem egy hazugságokon alapuló, radikálfeminista ideológiára épített jogi mű. Az Isztambuli Egyezmény az Európa Tanács egyezménye, mely a nőkkel szembeni és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről szól. (15)
Korábban már volt szó a nőkkel szembeni erőszakról, melyet általánosnak írnak le a feminista szervezetek, és amelyre hivatkozással fokozatosan hangolják a férfiak ellen a társadalmat. Valóban bántalmaznak nőket, akár az is előfordulhat, hogy egy bántalmazott nő a puszta életét is veszélyben érezheti, olyan brutálisan bántalmazzák. (16)
A kapcsolati erőszak valóban komoly probléma, gyerekek és idős emberek és – férfiak is gyakran esnek áldozatául. Ezekről a média (és nem csak a feministák) már nem szoktak beszélni. Igaz, napjainkban már látható némi változás, vannak médiumok, melyek ezekről is hírt adnak. (17)
Az alábbiakban a Férfihang Civil Társaság állásfoglalása alapján ismertetem az Isztambuli Egyezményt. (18)
Keletkezésének körülményei sokat elárulnak róla. 2008 – ban hozta létre az Európa Tanács megbízása alapján az erre a munkára alapított CAHVIO bizottság. Az Európa Tanács szerződéseinek és nemzetközi egyezményeinek kidolgozása úgy van szabályozva, hogy azok előterjesztését a Miniszteri Bizottság ülésének kétharmados többséggel kell elfogadnia.
Ezúttal – példa nélkül – a tervezet szavazás nélkül lett előterjesztve. Valószínűleg az akkor éppen elnök Törökország megregulázása volt a cél, jelezve, hogy Európai Uniós csatlakozásának a feltétele az egyezmény ratifikálása. A sietség másik oka viszont az lehetett, hogy normál ügymenetben ez a radikális feminista szövegezésű egyezmény nem ment volna át a szavazáson.
Magyarország 2014 márciusában írta alá, mivel választási időszak volt, és a kormányzó Fidesz szavazatokat akart nyerni. Törvénybe iktatására nem került sor, és úgy néz ki, amíg a Fidesz kormányoz, nem is kerül erre sor. De mi lesz utána?
Nos, mi a gond az Egyezménnyel? Következetesen vonul végig rajta, hogy a férfiakat diszkriminálja. Több mint hatvan helyen, ahol a nők és lányok védelmére kitér, és azt kötelezően előírja, a férfiakról említést sem tesz. (19) Abból a teljesen téves alapfeltevésből indul ki, hogy az erőszak elkövetői csak férfiak, az áldozatok pedig csak nők, és ezek a nők mind férfiak áldozatai. (Az Országos Kriminológiai Intézet 2005-ös kutatása ezt nem igazolta. Leginkább férfiak erőszakosak, de férfiak rovására, a gyilkossággal végződő kapcsolati erőszak áldozatai 61%-ban férfiak és a kiskorúak ellen elkövetett kapcsolati erőszak áldozatai 66% – ban fiúk.)
Az a ki nem mondott, de az Egyezményen végighúzódó alapvetés is tetten érhető, hogy a nők hátrányban vannak a férfiakkal szemben, és kompenzációként akár mélyen szexista és diszkriminatív intézkedések is szükségesek.
Az Egyezmény a Preambulumában annyi kitételt tesz a férfiak felé, hogy az Egyezmény rendelkezéseit rájuk is lehet alkalmazni, de ezután teljesen elfelejti őket, kivéve, amikor úgy véli, külön meg kell említeni őket, mint ösztönzendő célcsoportot, amelynek különösen van teendője a nők elleni erőszak megelőzése terén. Világos: a férfiak az okai az erőszaknak, őket kell ösztönözni. Az a tény, hogy a nők több mint 60% – ban tettesei vagy társ tettesei a kapcsolati erőszaknak, nem fontos adat a feministák szemében. Illetve minden bizonnyal eltusolandó adat.
Az oktatás részévé akarja tenni az Egyezmény a nőkkel szembeni erőszakról szóló oktatást. Rejtély, hogy a férfiakkal szembeni erőszakról szólót miért nem. Igenis hasznos lenne ezek felismeréséről, a védekezés lehetőségeiről tanulni. De áldozatvédelmi és nem nővédelmi szempontból.
Az áldozattá vált nők helyzetét meg akarja az Egyezmény erősíteni, számukra szakembereket képezni. A férfiaktól mindezt miért vonja meg? Ha azt az igényt támasztjuk – jogosan – egy férfival szemben, hogy ne használja az öklét, akkor ő is a társadalom által védendő személlyé válik, az önbíráskodásának vége.
Amúgy nagyon kétarcú a társadalom magatartása a férfiakkal szemben. Egyrészt ne használja az öklét, másrészt, ha nem tudja így megvédeni magát nyelves asszonykájával szemben, kinevetik, lenézik.
A másik komoly gond az Egyezménnyel, hogy az oktatás minden szintjén kötelezővé tenné a „sztereotípiamentes” nemi szerepekre való felkészítést. Nem határozza meg, mit ért ez alatt, tehát akár a széles körben elfogadott anya és apaszerepek ellen is nevelhetnének. Nyugati gyakorlat alapján feltételezhető, hogy ez homoszexuális nevelést jelentene, ahol homoszexuális aktivisták járnának be az óvodákba, iskolákba, hogy játékosan, mesékkel és életpéldákkal a homoszexualitást népszerűsítsék.
Azt gondolom, nem kell taglani, hogy a nemi szerepekre való felkészítés a szülők feladata, és az állami oktatásnak nem szabad semmilyen kényszerítést alkalmaznia ez ügyben. Alakítsa mindenki a saját nemi szerepét a saját belátása szerint, nevelje ennek megfelelően a gyermekét, és a társadalom belső erejéből változzon az általa kívánt irányba. Külső kényszernek itt helye nincs.
A harmadik gond, hogy az Egyezmény kötelezően menekültté nyilváníttatna minden olyan nőt, amely az Unión kívülről érkezne, és arra hivatkozna, hogy otthonában őt azért érte üldözés, mert nő. Nem kell mondani, hogy ez mekkora bevándorlási kockázatot jelent, főleg ha a családegyesítés lehetőségére gondolunk.
Végül az már csak hab a tortán, hogy egy külföldi bizottságot, a Grevio – t (amelynek minden tagja elkötelezett, és akár radikális feminista) tenné az Egyezmény a Magyar Állam nyakába, széles jogkörökkel, hogy a belföldi politikába és közéletbe beavatkozzon az Egyezmény hatálya alá eső ügyek érdekében.
Tény, hogy a Grevio Hollandiával, Dániával és Finnországgal szemben, ahol ratifikálták az Isztambuli Egyezményt, már kifogásolta, hogy férfiak érdekében is alkalmazták rendelkezéseit. Holott ezt egyébként az Egyezmény, ha nem is írja elő, de megengedi.
A Pesti Srácok írta meg (20), hogy az Egyezmény bevezetésével gyakorlatilag bármely nő, bármely férfiból egyetlen mozdulattal bűnöst kreálhat. Az Egyezmény ugyanis kifejezetten tiltja az alternatív vitarendező eljárásokat, vagyis a békítést. Ha egy nő bejelentést tesz a párjáról, a hatóság köteles intézkedni.
Élő példa, hogy Ausztriában, ahol az Isztambuli Egyezményt már ratifikálták, kinn élő magyar apát felesége bejelentése alapján a kiérkező rendőrök azonnal eltávolítottak a közös lakásból. Hónapokba telt, míg kiderült, hogy a nő hamisan állította be párját nőbántalmazónak, addig annak a gyermekeivel való kapcsolattartása is problémás volt, hisz sértett felesége jóindulatától függött.
A bíróság, amikor a hamis vádaskodás ténye kiderült, a nővel szemben semmilyen büntető intézkedést nem tett, és a meghurcolt, lakhatásában veszélyeztetett férfi sem kapott kárpótlást. Mi tartaná vissza az éppen valamiért dühös nőket, hogy kíméletlen bosszút álljanak társukon akármilyen sérelmükért, ha azt a hatóság felhasználásával, büntetlenül megtehetik?
Végül, hogy érzékeltessem, milyen is a társadalom az Isztambuli Egyezmény bevezetése után, segítségül hívom Csuzi Attila, a Férfihang újság főszerkesztőjének cikkét, amelyet a spanyol állapotokról írt. (21) Spanyolországban az Egyezménnyel konform intézkedéseket vezettek be.
Spanyolországban naponta(!) 400 büntetőügy indul a férfiak ellen, annak ellenére, hogy ezek 90% – ról kiderül, hogy hamis vádakon alapszik. Az új törvénykezés életbeléptetése utáni évben családon belüli erőszak vádjával 160 000(!) férfit tartóztattak le. A nők a hamis vád miatti felelősségre vonás kockázata nélkül tehetnek feljelentést férfi hozzátartozóik ellen, és akár egyetlen telefonnal elintézhetik, hogy a párjukért jöjjön a rendőrség, és vizsgálati fogságba helyezze. A férfi öngyilkossági ráta két éven belül háromszorosára, évi négy ezer esetszámra emelkedett.
A meggyanúsított férfiak gyermekláthatáshoz fűződő jogait akár azonnal megvonhatják, és kedvező esetben hónapok múlva, sokszor gyermekfelügyelők jelenlétében találkozhatnak gyermekeikkel újra. A MGTOW (ejtsd: migtau) mozgalom virágzik. (Olyan férfiak alkotják, akik a nőkkel való családalapítást, de bizonyos esetekben akár a párkapcsolatot, vagy magát a szexuális aktust is elutasítják.) A nőkkel és a jogrendszerrel szembeni bizalmatlanság az egekbe szökött.
A megvádoltaknak akár a kérdésfeltevéshez, tanúk állításának, bizonyítékok bemutatásának jogát is megvonhatják, a hatóság hivatalból folytatja le a nyomozást. Sokszor azt sem tudják, éppen mi történik velük szemben, és bizonyos eljárási szakaszokban még az ügyvédjük sem lehet jelen. Akár a kommunista idők koncepciós perei.
Egy fájdalmas, brutális háború zajlik a spanyol társadalomban a férfiak ellen, melynek legnagyobb kárvallottjai a gyerekek. Kétség nem lehet, hogy hazánkra is ez vár, ha az Isztambuli Egyezményt ratifikáljuk. Bevezetése esetén a nőknek egyszerűen megéri áldozatnak vallaniuk magukat. Lakhatási támogatást, munkahely keresési támogatást, pénzügyi támogatást, és a megvádolt férfitól kártérítést ír elő nekik az Egyezmény.
Már most is sokszor fordul elő, hogy az anya a gyerekekkel való kapcsolattartás megvonásával zsarolja az apát, de ha a törvényt is kedve szerint használhatná a párja ellen? Mi lenne akkor?
Az sem mellékes, hogy a gyermekek apai ágú rokonai, különösen a nagyszülők jogai is sérülnek, az apához hasonlóan, unokájukkal való kapcsolattartás terén.
3. Férfigyűlölet
3.1 #metoo, illetve ami kialakult körülötte
A #metoo mozgalom Alyssa Milano amerikai színésznő nevéhez köthető, aki 2017 – ben indította el azt. Harvey Weinstein filmmogul ugyanis, állítása szerint, számos színésznőnek, akár világsztároknak is, szexuális szolgáltatásért cserébe adott filmszerepeket. Ha szerepelni akartak ezek a színésznők, „teljesíteniük” kellett.
Alyssa Milano ezt közzé téve hívta fel az embereket, elsősorban a nőket arra, hogy a #metoo hashtag – et tegyék közzé a közösségi médiában, ha ők is szenvedtek el hasonló megaláztatást, szexuális zaklatást. Természetesen, ha merik, az esetet is írják le.
Rengeteg megosztás keletkezett ennek hatására, amelyben nők – és férfiak is – megosztották a kapcsolódó élményeiket. A magánemberek szintjén nagyon sokszor a megértés és a támogatás hangjai szólaltak meg, egy alapvetően pozitív folyamat kezdődött el.
Miért került bele a #metoo mégis ebbe a könyvbe?
Egyrészt azért, ahogyan a társadalom fogadta a férfiak #metoo élményeit. Ahogyan a társadalom általában fogadja, ha a férfiaknak panasza, gondja van. Ilyenkor a férfi – hisztis (frusztrált, szebb kifejezéssel.)
Korunk ellentmondó elvárása a férfiakkal szemben az, hogy beszéljen az érzéseiről, ám ha megteszi, akkor meg ne nyafogjon. Ez a #metoo kapcsán is tetten érhető volt.
Czutor Zoltán énekes írt a #metoo – ról a Facebook-on. Pontosabban ő az élményeiről írt ezzel kapcsolatban, mire a kommentelő hölgyektől megkapta, hogy azt egy férfi nem tudhatja, milyen az egy nőnek, ha kéretlenül közelednek felé.
Tehát egyrészt ők tudják, milyen ez egy férfinak (helybe megy a szex, és, ugye, a férfiak mindig „azt” akarják), de a férfiaknak fogalmuk sem lehet az ő tapasztalataikról. Másrészt, amellett, hogy empátiahiánnyal vádolják meg a férfinemet, amellett bagatellizálják is az élményeiket. Tény, hogy azok a férfiak, akik megnyíltak, nem tettek feljelentést a zaklató nőkkel szemben, nagylelkűséget, elnézést tanúsítottak. Pont azt, amit a társadalmunk elvár a férfiaktól a nők irányába – lovagiasságot. (22)
Sokkal nehezebb annak a férfinak a helyzete, aki a fősodortól eltérő véleményt formál meg. Akinek még mindig fáj, aki együttérzésre, támogatásra vágyik. Könnyen megélheti, hogy csak még jobban belelökik a fájdalom mélységeibe – ez akár veszélyes is lehet számára: öngyilkosság felé sodorhatja.
Áldozatként sokkal nehezebb a férfiak helyzete, hiszen tőlük nem ezt várják el. Nekik erősnek, önállónak, problémamegoldónak kellene lenniük. Nem sebezhetőnek, kiszolgáltatottnak, segítséget kérőnek. Meg kell szoknunk, hogy a férfiak is sokfélék szerepeikben, helyzetükben, élményeikben. Szükségük van nekik is empátiára és a társadalom támogatására.
Egyébként még az erős, önálló, domináns férfiaknak is kell segítség: egyszerűen hagyjuk őket önmaguknak lenni és bízzunk bennük! Az a feminizmus hazugsága, hogy egy férfi, ha domináns, akkor egyben nőgyűlölő is és elnyomó is. A legtöbb valóban domináns férfi azonban érzi, tudja, hogy a hatalom felelősséget és ezzel járó munkát is jelent.
Másrészt azért került bele a #metoo ebbe a könyvbe, amit a mainstream média művelt vele. Iskolapéldája ennek pl. az a HVG – s cikk, amelyik (sok társához hasonlóan, melyek különböző hazai és nemzetközi médiumokban jelentek meg) egyenlőségjelet von a férfiak és a szexuális zaklatók közé. (23) Erre az attitűdre válaszul írta ki a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság egyik aktivistája a társaság Facebook oldalára a következőket:
„A legcsekélyebb szándékom sincs bárkinek is kétségbe vonni a személyes tapasztalatait. Sok ismerősöm osztotta meg a #metoo hashtaget. Együtt érzek velük. Viszont sajnos, több olyan megosztást is láttam, amiben a férfiakat kollektív bűnösöknek próbálják beállítani, az óvodás kisfiúkat is potenciális erőszaktevőknek láttatni, akiktől rettegni kell. Nem kell. A férfiak többsége ugyanis nem erőszakol meg nőket, nem fogdossa ismeretlenek fenekét a villamoson, sem semmi ehhez hasonlót nem tesz.
Tudjátok, én elítélem az erőszakot. Minden formáját. Ezért elutasítom azt a lelki erőszakot is, ami a nők részéről sújt minket, férfiakat. Ami arra irányul, hogy pusztán a nemünk miatt rosszul kellene éreznünk magunkat, és minden nőtől bocsánatot kellene kérnünk általunk soha el nem követett, sőt mélységesen elítélt tettekért. Mert bizony ez is erőszak.
#Iamnotarapist” (24)
Talán annyi kiegészítést lehet hozzáírni, hogy a mainstream média is ugyanezt a lelki erőszakot követte el a férfiakon. A történetnek ezzel nincsen vége. Amennyire a nyugati típusú világ már a férfiak ellen van hangolva, bármikor végigsöpörhet egy hasonló hisztéria újra rajta. Félő: megint egyoldalú férfi sározás lesz a vége.
Kicsit a megvádolt férfiak szemszögéből: azzal szemben miképpen is lehetne védekezni, hogy évekkel, évtizedekkel később, mikor már az illető nevére is alig emlékszik a férfi, egy régi női ismerős bevádolja őt szexuális zaklatással (ami amúgy nem büntetőjogi tétel, van zaklatás és van nemi erőszak, ez egyik sem.) Az állítását pedig semmi sem igazolja. Teljesen tönkre lehet tenni egy férfit. Ld Marton László esetét. Bizonyítékok nélkül, bemondásra tönkretették.
Nyugaton vannak olyan törvények, melyek miatt egy nő akkor is bevádolhat egy férfit, ha az aktus megtörténtekor beleegyezett, de később másképp gondolta. Akár évek múlva. Ha kiderül, hamis volt a vád, a nőre nézve nincsen semmilyen következménye. Rémisztő helyzet.
Tennünk kell érte, hogy Magyarországon ne szülessenek ilyen törvények – és ugyanakkor a nők is biztonságban érezhessék magukat. Egyrészt mi, hétköznapi férfiak nyilvánítsuk ki, hogy számíthatnak ránk a nők. Megértjük és megvédjük őket.
Másrészt fogjunk össze (nők és férfiak), hogy a férfigyűlölő feminista propagandának véget vessünk. Ne tudjanak minket szembefordítani egymással. A teljes igazságot kell láttatni, és közösen fellépni mindenfajta erőszakkal szemben. Az okait is megszűntetni, nem pusztán a büntetési tételeket megemelni.
A feminizmusban kapjanak hangot az átlagnők is, a hétköznapok női, akik igenis bíznak, és bízni akarnak a férfiakban. (Ld. a női szövetségesekről szóló részt.) Változnia kell a feminizmusnak, éspedig gyökeresen.
Végül beszélnünk kell még egy aspektusról. Sok férfiban keletkezett az az élmény, hogy a #metoo olyasmiért is számon kéri a férfiakat, mint az egyszerű közeledés a nőkhöz udvarlási céllal. Egyrészt elvárás a nők részétől, hogy a férfi próbálkozás nélkül tudja, hogy bejön – e a kiszemelt nőnek (legyen gondolatolvasó) és ha nem, ne próbálkozzon, másrészt miért nem próbálkoznak gyakrabban a férfiak. Miért mulyák? És egyáltalán: hol vannak az igazi férfiak?
Jó megoldás (Philip Zimbardo után), hogy kezdeményezzenek a nők gyakrabban! (25) Legyenek aktívabbak, mutassák ki a vonzalmukat a férfiak felé, kezdeményezzenek! Szerezzenek tapasztalatokat ezen a téren is. Osztozzanak a férfiakkal egy kapcsolat kezdeményezésének terhén.
Úgy tűnik, sokszor egy nőnél az dönti el, hogy szexuálisan zaklatónak tart – e egy helyzetet, hogy ki követi el. Ha a férfi vonzó, erőteljes fellépésű (alfa), akkor sokkal többet megengedhet magának, mint egy kevésbé vonzó társa (egy béta.) (26)
