Toplak Zoltán

férfimozgalmár és író

Zúzott kő

2020. június 19. 06:00 - Toplak Zoli

Azt hiszem, ott kezdődött, amikor megláttam a félig kész járdát a kerten át. Oké, oké elköltöztem otthonról, de a lakás, a kert felerészben az enyém is, a kölcsönt is fizetem. Fanni miért nem kérdez meg, mielőtt idehív valakit, és építtetni kezd? Elvégre már elkezdtük azt a terápiát, igaz, azt mondta a pszichológus, hogy hosszú idő, de talán ismét képesek leszünk együtt élni…

Gondolatban vállat vontam. Legyen járda. Végül is szép és hasznos is, és pénzt sem kért rá. – Persze ezek után nem is adnék. De ebből most nem csinálok ügyet.

Fél óra múlva jött Zsolti. Régóta ismerem, dolgoztunk is egy ideig együtt. Telente sóztuk a Fő utcát, meg a környező részeket is. Egyszer az autójában ültünk és zenét hallgattunk. Késett a sót szállító teherautó, és nem akartunk megfagyni.

Most a feleségem rendszeres vendég náluk. Egyszer váratlanul állítottam be hozzájuk, éppen összejövetel volt, én pedig a fiamat kísértem vissza hozzájuk. Fanni mulatott ott, meg még néhány közös ismerős. Szíven ütött a váratlan csend, és a kelletlen pillantások tömkelege, ami fogadott. Oké, szóltak, hogy zártkörű, de nem is akartam maradni. Állítólag barátok vagyunk, és ha nem is illő váratlanul beállítani, de pár udvarias gesztus talán kijárt volna, aztán ha nem akarnék távozni, akkor legfeljebb egy finom célzás… Mert állítólag barátok vagyunk. Fanni haragszik rám, bár úgy tudom; ha ártottam is valakinek, neki nem. HA ártottam valakinek…

Szóval Zsolti. Ő dolgozik a járdán, gondolom, baráti szívességből. Megkérdeztem, mi lesz ez? Oké, utólag látom, hülye kérdés volt, és sajnos a körülmények miatt értelmetlen is. „Medence” – jött a válasz. „Huh, vicces fiú vagy” – gondoltam, aztán kiigazítottam a kérdést: „Térkő lesz itt, vagy beton, vagy mi?” – „Nem. Zúzott kő.” – Hallottam ezúttal már némiképp normálisabb hangnemben a feleletet.

Később, ahogy elhaladtam Zsolti mellett, elkezdett beszélni nekem a férji kötelességekről, de leállítottam. A gyerekei a gyerekeimmel játszottak körülöttünk, és bár a magánéletem részleteit vele igen, de nem az udvaron, kutyafuttában, tudatlan gyerekek füle hallatára.

Később megköszöntem neki, hogy dolgozik nekünk. „Fanninak teszem, nem neked” – mondta. „Zsolti, szerinted így van? Ez az én kertem is. Állítólag fogok még itt lakni, fogok járni ezen a járdán.” – Vállat vont, dolgozott tovább.

Kis idő múlva levette a cipőjét, közölte, hogy kezet mos, és megy haza. Ideges volt, és én is.

Öt-hat perc múltán kezdtem igazán mérges lenni. Zsolti még mindig bent, mi tart eddig? Utánamentem. Joli volt vele, a szomszédasszony. Ő a bejárati ajtón jött be, biztos Zsolti engedte be. Én az udvar felől léptem a lakásba. Mindketten rám néztek. Bólintottam Joli felé.

„Végeztél?” – kérdeztem Zsoltit. „Beszélgetek, baj?” – kérdezett vissza. „Jó, de úgyis menni akartál…”

„Kidobsz?” „Öreg, – kezdett repedezni rajtam a kultúrréteg, és emelkedett a hangom erőssége – tisztában vagy vele, hogy viselkedsz velem a saját otthonomban?”

„Ja, ha te így kiabálsz velem, akkor én meg rendőrt hívok.”  – Idegességemben felnevettem. És bakker, Zsolti még mindig csak ott állt. Éreztem, provokálni akar. – „Zsolti, basszus! Be se tudnád bizonyítani, hogy kiabáltam veled, de a rendőr is sírógörcsöt kapna, hogy egy kiabálásért kihívod. Még ha életveszélyesen fenyegetnélek…”

Végre megmozdult. Szégyelltem, de biztos voltam benne, hogy nagyon látszik rajtam;  majd szétfeszít a düh…

Joli még maradt, megerősítette, hogy Zsolti rólam beszélgetett vele. Szóval még ki is beszéltél a hátam mögött, barátom… És nem érted, miért doblak ki tőlünk.

Miért kell az egyik fél oldalára állni, ha perpatvar van? Oké, teljes objektivitás nem létezik, de törekedni azért lehetne rá, nem? Én is mesélek a gondjaimról a barátaimnak, de egyiket sem kérem, hogy gyűlölje velem ezentúl Fannit. Állítólag együtt akarok még vele élni, de ha nem így volna, akkor is van két gyerekünk, és ők mindig meglesznek. Basszus, tizenhárom évet együtt töltöttünk! És ezt csak úgy dobjam ki az ablakon? Sokszor csak szenvedtem Fanni mellett, (állítólag ő is mellettem) de konkrétan hasznomra volt ez az idő. Több lettem tőle: érettebb, bölcsebb. Igaz, időnként megkérdeztem magamtól; mi a legjobb forgatókönyv, amit még ki tudok hozni a kapcsolatunkból? És min kellene változtatnom, hogy ez megvalósuljon?

Sajnos elfelejtettem közben Fanninak szólni, hogy neki ugyanezt kéne tennie.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://toplakzoltan.blog.hu/api/trackback/id/tr8515741760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása