Toplak Zoltán

férfimozgalmár és író

Szopatura, avagy minden nap férfinap?

2022. november 04. 22:16 - Toplak Zoli

 

Közismert szlogene a feministáknak - konzervatív femiknek nem! -, hogy minden nap férfinap. Tény, én leginkább a vidéki férfiak és nők életét ismerem, a fővárosiakét kevésbé, de talán olyan gigászi különbség nincs közöttük. Megtörtént eseteket mesélek el.

 11lunch1_span-superjumbo.jpg

Mifelénk rengeteg férfi dolgozik az építőiparban, amire szokás csak úgy legyinteni: erősek, férfiak, ez természetes. Szerintem is természetes, de én nem mernék unottan legyinteni rá: sokszor a testi épségüket, néha az életüket teszik kockára, hogy legyenek utak, épületek, otthonok.

Néha olyan akadályokkal találják magukat szembe, amire egyszerűen nem lehet előre számítani. Egy régi szabvány szerint végzett, egykor jó minőségű munka is adhat olyan kihívást a mai munkásoknak, hogy akár az életük is veszélybe kerülhet.

Balázzsal történt, hogy nagy flex – szel vágott egy csövet. Balázs személyével együtt maradjon rejtve a foglalkozása is, a lényeg: vágta a csövet egy létrán állva. Ami nem látszott: a csőben iszonyú feszültség volt elraktározva, amit a fal, amin keresztül vezették, addig lefogott. A flex-szelés után azonban már semmi sem tartotta vissza ezt az erőt. A csődarab kivágódott, telibe kapta a létrát, szerencsére nem Balázst, és az egész alkotmány kilengett hátrafelé, egy régi építésű szoba belső magasságának szintjén. Balázst konkrétan a szerencse (vagy a Jóisten) mentette meg, hogy flexestűl nem borult hátra, kb. három méter magasból, ami koponyatörésnek, gerinctörésnek, stb. éppen megfelelt volna. De hát minden nap férfinap, ezt jól tudjuk.

Tomi, felfelé volt kénytelen vésni – hatalmas élmény a vésőgéppel, amit nem csak tartani kell, de kifejezetten nyomni is felfelé, neki a betonnak – jelen esetben – vagy nem vés semmit. Minden betonpor az ember nyakába száll, de belélegezni sem egy élmény. Az ő élete veszélyben volt – e? Nem, ő csak nap mint nap végzi kemény munkáját, vagyis… mit beszélek, élvezi erőszakos és rendszerszintű nőelnyomás árán megszerzett, előjogokkal megpakolt, habzsidőzsi életét.

Laci sem sérült meg, amikor egy nehezen megközelíthető padlásra kellett felmennie. Nagyon kevés volt fenn a fény, viszont a háziasszony közölte, hogy akárhova ne lépjen, mert csak gipszkarton és hőszigetelés van fenn a gerendák között. Azt nem mondta, hogy egy réteg falap borítja a szigetelést is és a gerendákat is, vagyis csak sejteni lehet, hol ér véget az egyik és kezdődik a másik. Legalább egy kilóval könnyebben ment le a padlásról Laci, mint felment, annyit leizzadt – szó szerint – halálfélelmében. Nem csak a sérüléstől félt: kárt sem akart okozni. Építeni ment, és hatalmas égés, ha „csak” beszakad alatta a mennyezet és lehet megtéríteni az okozott kárt. Egyébként zuhanni is lehet, vagy egy emeletet, míg a padló meg nem fogja.

Barni, egy másik szerelő a rossz felmérés miatt került olyan helyzetbe, hogy reggel héttől este 8 – ig kénytelen volt dolgozni, mert az ilyen munkákat, amikor a lakó már bent van a lakásban, nem lehet félbehagyni. Akkor vagy víz, vagy fűtés, vagy áram, vagy gáz, vagy egyéb komfort nélkül marad a megbízó, és egy ilyen esetben akár betegséggé is válhat a hiányzó komfort. Ma már nem tudunk meglenni nélküle. Ennyire az életünk részévé váltak a technika vívmányai.

Rengeteg ilyen történet van, a munkaadók és a munkavállalók oldaláról is. Rejtély, hogyan hihetik okos emberek, művészek, újságírók, műsorvezetők, hogy a férfiak élete merő kény és uralom. Felmerül a kérdés: szoktak ők nyitott szemmel járni a világban, vagy elhisznek mindent a feministáknak, mert, hát: nő mondja. Csakis igaz lehet…

Szólj hozzá!

Férfi szellemiség, avagy a farkasokkal táncolók

2022. május 12. 14:21 - Toplak Zoli

Amikor férfias szellemiségre gondolok, akkor valami speciálisan olyat képzelek el, ami a férfiakra jellemző, a nőkre nem, vagy alig. Ami Férfivá tesz, kiemel a középszintű létezésből és megvalósítható a hétköznapokban. A hétköznapokat formálja át.

Bár ma egyre többen várják el tőlünk, férfiaktól, hogy empatikusak, érzelmesebbek, romantikusabbak, stb. legyünk - és ennek a párkapcsolatainkban van is szerepe - én mégis úgy gondolom, hogy ha Férfivá akarunk válni, akkor az őseink hagyatékához kell először nyúlnunk, és csak utána a modern világ elvárásai felé. Különben gyökértelenek leszünk, és bár azt ígéri a világ, hogy ha ilyenek és ilyenek vagyunk, akkor szeretni fognak, valójában azonban magunkra hagy s a legtöbbször a nőknek is csak barátnak kellünk, de nem társnak.

A nagy igazság az, hogy akármilyenek vagyunk, a világ mindenképpen magunkra hagy, mert az emberek a dolgaik és céljaik után futnak, és mások erősítésével nagyon keveset foglalkoznak. Ráadásul az Élet törvénye maga olyan, hogy az erőnek mindentől és mindenkitől függetlenül belülről kell jönnie, csak így élhetjük a saját életünket. Kapcsolódni és elengedni tudva, saját szellemi középpontunkból kifelé élve.

 

A bátorság, nagyvonalúság, vezetői képesség, előrelátás, kockázatvállalás, célorientáltság mind olyan erény, melyet főleg régebben vártak el tőlünk. Keresztény, főleg protestáns keresztény közösségek támasztanak a férfitagjaikkal szemben ilyen követelményeket, és tartják szem előtt, hogy a családban a fő döntéshozónak a férfinak kell lenni. 

Köztük érték, ha az apaság többszörös, ha a családfő a feleségéért és gyermekeikért él. Ha mer egy férfi kulturáltan konfrontálódni. Nem állítom, hogy mindez csak közöttük érhető tetten, de közöttük kimondottan.

Én megengedőbb vagyok a nadrág viselése szempontjából. Szerintem ha a nő habitusa olyan, lehet ő a döntéshozó, de ne képzelje azt, hogy csak azért mert nő, feltétlenül jól fogja csinálni! Ma ugyanis a világ ezt sugallja: ha nő vagy, akkor jó vagy, a hatalom jó kezekben van nálad, és bármit mondasz, az úgy van. Holott az igazság és a valóság nem szexista. Akkor vezet, dönt és vállal felelősséget valaki jól, ha megtanulta azt helyesen megtenni. Nem akkor, ha férfi, vagy ha nő.

Fontos eszköze a férfias jellem kialakulásának, erősödésének, ha a férfi elegendő időt tölt más, megbízható férfiak társaságában. Ez lehet munkahely  - építőiparban dolgozók előnyben - vagy akár heti, kétheti rendszerességgel összejövő férfitársaság. NŐK NÉLKÜL! Ez fontos, hogy magukban legyenek a férfiak ilyenkor és álarcaikat levetve beszélhessék meg életük dolgait. Ezektől a beszélgetésektől formálódik igazán a hétköznapok apró-cseprő, vagy éppen komoly problémáival küzdő férfi. 

A következő amit fontosnak tartok a férfiidentitás szempontjából, az az apaság. Illetve bármilyen olyan szerep - tágabb értelemben - amely felelősséggel és jó célért való áldozathozatallal jár. Akár a legkisebb közösségért, a családért, vagy a tágabb társadalomért. Legyen ez sport klub, ifi klub, moziklub, vagy bármi más, amiben szervezőként is, aktív cselekvőként részt vesz az ember fia.

Persze a gyereknevelés, az a legerősebb szerep. Az igazi apaság, ha nem is vér szerinti. A gyermekeinkkel kiépülő, fejlődő kapcsolat, az áldozatok, a kölcsönös ragaszkodás, a mélyülő bizalom - ezek szavakkal mind-mind leírhatatlanok.

A mai, túlnyomórészt férfikritikus közbeszéd, a túlzó és egyoldalú vádak, a nők mindenekfelett való piedesztálra emelése ellenére fontos, hogy tudjuk: Férfiak vagyunk - gondoskodók, bátrak, és a világ nélkülünk összeomlana. 

Szólj hozzá!

Fuck off! Apa vagyok!

2022. április 30. 21:11 - Toplak Zoli

sunset-110305_1920.jpg

Felpörget, felemel és boldoggá tesz a tény. Megölelném miatta az egész világot.

Először sz jut az eszembe, mikor a kisfiam a büntetésem után is hozzám bújt vigasztalásért. Mert hát kihez? Tudta, hogy szeretem, ha épp kemény is voltam vele. Valamint másodszor, amikor évekkel később nekem meséli kamaszkori élményeit a barátságról, csalódásról és a szerelemről.

Igen, fárasztó egy kiskölökkel küzdeni, hogy ne másszon el, amikor pelenkát kell rajta cserélni.

Igen, kiakasztó, hogy mindenki nézheti a kedvenc filmed, csak te nem, mert Bálintkának épp legózni volt kedve inkább.

Igen, amíg kicsik a gyerekek, addig nem nyaralsz, hanem nyaraltatsz.

És igen, minden olyan élményt újra kell élni, sőt keresni, amiket már kihagynál (télapó felkeresése a Fő téren, húsvéti nyuszi tojásainak keresése - és elrejtése -, és minden ezerszer látott, hallott látnivaló), mert te már túl vagy rajtuk.

De bakker! A gyerek hozzád bújik, tőled várja az esti mesét, a te vicceiden nevet - még ha fárasztóak is, igazi apa-poénok - veled játszik pik-pik fiúsat és a te nyakadban lovagol.

Amikor pedig kamasz lesz, akkor tőled vár tanácsot - amennyiben őszinteségért elfogadást és nem kioktatást kapott cserébe - és bizony van, hogy ő akar megmenteni téged. Pl. mikor látja milyen nehéz is a házasságod. Kinevezi magát "titkárnak" és te pedig lehetsz a főnök, akit majd ő segíteni és támogatni fog.

Tiszteletért tiszteletet ad, keretekért bizalmat. Ha látja, mit lehet és mit nem, akkor biztonságban fogja érezni magát és téged/minket is szilárdan elhelyez a világában. Kamaszként is érdekelni fogja a véleményünk, noha esetleg - igen gyakran - úgy véli, ő okosabb nálunk. Nem baj, kamaszként én is ezt hittem magamról a szüleimmel kapcsolatban, és ez így van rendjén.

Szóval apa vagyok - APA - és ez a könnyekig képes meghatni, és rengeteget ad az életemhez. A férfiszerep egyik csúcsa, akkor is, ha biológiailag nincsen egy férfinek gyereke. Nevelheti - kénytelen is néha - a másét, lehet jó főnök, lehet karitatívan aktív. Hatalom és gondoskodás - ez kicsit mindig apává tesz.

Állítólag ehhez fogható élmény, ha valaki már nagypapává válik. Az unokákkal való kapcsolat valami veri szpesöl és csodálatos élmény. Így hallottam.

Nagyon várom.

Szólj hozzá!

Hogyan nyerte el a bizalmamat? Férfiak vallomásai nőkről

2021. március 31. 06:00 - Toplak Zoli

Létezik egy még nem hivatalos ünnep: március 31 - e, a Nemek Közötti Szolidaritás Napja. Két éve indította el Szujó Flórián Zoltán, a Modern Férfipolitikáért Mozgalom alapítója. Azóta az ünneplésbe bekapcsolódott a Képmás.hu online magazin is, amely az idei bizalom témájában egy újságírónő cikkét közölte, amely arról szól, miképpen nyerte el egy nő bizalmát a párja. Most közöljük a kiegészítő cikket: mi kell, hogy A nő, vagy a nők általában elnyerjék a férfiak bizalmát.

Korunk közhelyesnek számító és egyben lehangoló jellemzője az elmagányosodás. Fájdalmas hiány, melytől férfiak és nők egyaránt szenvednek. Vannak férfiak, akik a pornóval próbálják kitölteni az űrt, de közülük is sokan bevallják: egy hideg, merev, kétdimenziós képernyő soha nem tudja pótolni egy lélegző, élő nő gyengédségét.

A Nemek Közötti Szolidaritás Napja alkalmából férfiakat kérdeztem meg arról, hogy mi szükséges ahhoz, hogy egy nő, általában leendő, vagy már meglévő párjuk elnyerje a bizalmukat.

hands-269273_1920

Férfimozgalmi körökben tapogatózva szóba került, hogy mennyire rombolja sok férfi bizalmát a nők felé, hogy azok szó nélkül tűrik a radikális feminizmus nőket férfiakkal szembefordítani akaró kommunikációját. Nagy csalódás ez a férfiaknak, hogy alig – alig van olyan bátor nő, aki a feminizmus veszélyes szélsőségeire rámutatna. Örömteli kivétel ez alól a Talita keresztény női online újság, vagy Tamási Erzsébet, aki évek óta vívja magányos harcát a férfiak érdekében.

Aztán a következő tény, amibe belefutottam a kutatásom során: a férfiak nem kívánnak lelki dolgaikról beszélni. Olyan két férfi mesélte csak el a történetét, akik személyiségfejlesztéssel is foglalkoznak, vagy kifejezetten mentálhigiénés végzettségűek. A többiek inkább a hallgatás ködébe burkolóztak.

Van egy remek keresztény társkereső hétvége, a Single Cross és a szervezője, Bráz Szilvia mesélte, hogy a férfiakat úgy kell vadászni oda. Pedig ők is jól érzik magukat, ha már ott vannak. Intimitás, érzések, érzelmi bensőségesség magukkal, másokkal, akkora kihívás ez egy férfinak általában, hogy inkább elkerüli. Ha az előnyei nincsenek újra és újra a szemük elé téve, akkor teljesen elkerülőként viselkednek.  Általában művészek, szellemi alkotók kivételek ez alól. Ők eleve bensőséges viszonyban vannak magukkal, munkájuk során saját lelkükbe ereszkednek újra és újra le, ők örömmel veszik, ha ezt a belső várkastélyt másoknak is megmutathatják, vagy vendégként mások hasonló belső szentélyébe beléphetnek.

Talán kimerítő tartósan megnyílni, és fogadni mások megnyílását a férfiaknak. Fárasztó olyan megfoghatatlan, illékony dolgokkal foglalkozni, mint: érzelmek. Persze amikor beindulnak az érzelmi „ágyuk” és árad a bensőségesség, akkor a férfiak is felengednek, élvezik, hogy önmaguk lehetnek és szívesen lubickolnak mások figyelmében, vagy fürösztenek másokat a sajátjukéban.

Érdekes megfigyelés, hogy férfias cselekvéseik közben, vagy arra készülve – sportöltöző, munkahelyi öltöző, ebédlő, ahol éppen a munka előtt, után vagy annak szünetében váltanak egymással pár szót, nos, ez az érzelmi életükről is szólhat. Itt kapcsolódnak bensőségesen egymással a férfiak. Ugratások és férfias dicsekvések között. Percekre.

Mégis a Nemek Közötti Szolidaritás Napján valljanak a mi férfiaink arról, hogy miképpen nyerte el egy nő a bizalmukat, amely bizalomból aztán szépen virágzó párkapcsolat fakadt!

Zoltán: Elég rossz első házasságom volt, azt tanultam belőle, hogy én nem, csak az a fontos egy nőnek, amit adhatok neki. Talán ezért is tettem önkéntelenül próbára Mariannt. Sokat gondolkoztam, mielőtt megszólítottam, mert nem klasszikusan szép. Mégis éreztem, sokkal több van benne, mint amit a külső megmutat. Négy hónapig jártunk, azután úgy éreztem, hogy mégsem ő az igazi, nem vagyok belé szerelmes. Baleset érte, és segítségre volt szüksége, hozzám fordult. Nekem pedig kimondhatatlanul imponált, hogy egy nő rám van szorulva, hogy szerető hatalmamba foghatom. Ismét udvarolni kezdtem neki, és kiderült, mennyi közös van bennünk. Türelmével, hogy megvárt, míg felkészülök rá és a kapcsolatunkra teljesen elnyerte a bizalmam. Azóta csodálatos közös terveket szövünk és várjuk elhúzódó felépülését.

Márton: Elvált apaként kifejezetten fontosnak bizonyult számomra, hogy az új partnerem hogyan viszonyul a házasságomból levő lányomhoz. Ezt anno, tudatosan nem fogalmaztam meg, de ahogy visszagondolok, erősen ott volt. Emlékszem, hogy egy esetben, az ismerkedés korai fázisában a lányom is magammal vittem, s megkönnyebbítő volt, ahogy az új ismerősöm természetesen viszonyult gyermekemhez, megkínálta lekváros kenyérrel. Az a kapcsolat végül barátság lett. Aki párommá vált, a bizalmamat úgy erősítette meg - a gyermekemmel kapcsolatosan - hogy nem verseng a gyerekkel, partnerként kezeli, s diszkréten hátralépve, finoman átengedi nekem a nevelést, ami a szülői felelősségem. Azaz tiszteli, hogy a feladat és felelősség az enyém.

Szólj hozzá!

Férfimozgalom: a társadalom Vas Jankója, avagy az igazságot hirdettem a fővárosban

2021. március 26. 18:07 - Toplak Zoli

Ki ne hallott volna már Robert Bly Vasjankó című könyvéről? A mű lényege: a férfi lelke mélyén egy zabolátlan, ősi, természeti erőközpont van, amely felszabadítja a tudatát a női (anyai) elnyomás alól és visszaviszi a természetbe. Férfit farag a fiúból. Olyant, aki állja a kínt, nem fél szembenézni a kockázatokkal, vállalja a konfrontációt és ismeri és használja a saját erejét.

Olyan mint egy büdös, nagy és erős troll.

Persze az ilyen erő mindig nagy kockázatot rejt magában: éppúgy építheti a társadalmat, mint ahogyan rombolhatja. Bölcsesség, alázat és bátorság kell a használatához. Ezek pedig elsősorban tapasztalati úton fejleszthetők. Keveset ér pusztán beszélgetni róla, hogyan kell forgatni egy csatabárdot: meg kell tanulni éles helyzetekben használni. Sebeket osztani és sebeket elviselni. Elvégre nem minden troll szövetséges, és nekik is nagy erejük van. És akkor a ravasz boszorkányokról még nem is beszéltem, akik szintén ott kószálnak ebben a képzeletbeli erdőben és a trollok gyengéire építenek…

A magyar férfimozgalom pontosan egy ilyen troll, vagy másképpen Vasjankó. Az igazság bunkósbotjával üti a társadalmat (főleg a büdös boszorkány feministákat) és tűri annak megvetését és lenézését, látszólagos közönyét. A szándékos, vagy a felszínességből adódó féleértését.

Tegnap pontosan ezt tapasztaltam meg az MTVA székháza előtt, a Kunigunda utcában, ahova azért mentem, hogy számot adjak róla: az idén tíz éves férfimozgalmat pontosan tíz éve ignorálja a magyar társadalom. Főleg a média. Úgy látszik, a haragos férfiakat senki sem szereti, pedig a harag jó része jogos és érthető. Megértéssel, segítséggel erejét lehetne venni ennek a két részt a feminista basztatás miatti és egy részt a többség rideg és szerintem gyáva közönyéből eredő haragnak. Fintorogni, lenézni és félrenézve továbblépni sokkal könnyebb(nek tűnik), mint foglalkozni a férfiak ezen részének haragjával.

Arról, hogy mi történt a Kunigunda utcában, beszéljen ez a közel negyedórás filmecske, amiben a beszédem lényegét vágtam össze. Még gyakorlatlan voltam a nyílt színi beszédben, ezért a minőség miatt az elnézéseteket kérem. Lesz ez sokkal jobb is. Vannak fegyverek, aminek a használatát még én is csak most tanulom.

Az eddigi reakciókról:

Az MTVA egyik portásának nem tetszett, mikor arról beszéltem, hogy mi, férfiak is lehetünk gyengék, sebezhetőek, kiszolgáltatottak. Az viszont tetszett, mikor a több millió magyar férfi napi áldozatáról beszéltem, amit a családjukért és a társadalomért meghoznak.
Egy fiatal nő olyan tiszteletlenül viselkedett, hogy egy gyilkos pillantással elzavartam. Szerencsém volt, értett belőle.
Egy másik fiatal nő, ezt mondta rólam a telefonon a barátjának: “Itt áll egy őrült félnótás és épp balf@szságokat beszél… ” Aztán kikerült a hallótávolságomból.
Egy fiatal srác megállt, és láttam, hogy figyeli mit mondok és hogyan viselkedek. Aztán mennie kellett, jött érte az autó.
Egy középkorú nő iszonyat dühösen álldogált a közelemben, aztán inkább elment a dolgára.
Azt hiszem, Süveges Gergő jött ki a bejáraton, egy rövid pillanatig rám nézett, gondolkozott, odajöjjön-e, de annyi elszánt dühöt és csipetnyi félelmet láthatott a szememben, hogy inkább továbbment. Végül is ő konkrétan nem tudhatta, hogy mi ez és miért csinálom, és belátom: a harag és a  kis őszinte félelem nem a legvonzóbb érzelmi kombó.
És végül: egy szemüveges férfi közel jött, megnézte mim van (a molinóm és Maxim, a hangszóróm) látványosan megcsóválta a fejét és továbbment. De jó érzés, amikor a sajátjaim hagynak cserben… Nem baj, Isten szeret és én is Őt. Ez elég. És mivel nincsen több – elég is kell, hogy legyen.
Ogre vagyok, a véremben van akkor is, ha egyébként feminin, érzékeny lelkem van. És egy ogrénak tűnő ogrét valljuk be – nagyon kevesen szeretnek. Könnyebb és gyorsabb megvetni, lenézni és haragudni rá – pusztán mert létezik.
Kis játék a végére, csak mert kedvem van hozzá.
creature-1969074_1920.png
orc-3194836_1920.png
Szólj hozzá!

Amire Bedő Imre tanít - Teremtő tűz másodszor (recenzió)

2020. december 21. 06:03 - Toplak Zoli

Előző recenziómban a saját érzéseimre támaszkodtam, talán túlságosan is. Most higgadtabban, és jóval alázatosabban szeretnék egy hiteles ember tanításával foglalkozni. Az ő szavaival és gondolataival, és ezúttal nem a saját lelkemmel.

Bedő Imre nagy hatású ember, nagy hatású férfi. Nem vallásos prófétának neveztem, mert tanít és fennhangon hirdet - életet. Szövetséget férfiak és nők között. Jövőt, esélyt és reményt a tartalmas életre.

Népszerűségét szerintem két dolognak köszönheti. Az egyik, hogy jó érzékkel rátapintott korunk nagy és ki nem mondott igényére. A feminizmus szüntelen férfikritikájától, panaszától feltüzelt nők és bűntudatos férfiak egy kibékítőre vágytak, vágynak. Aki megadja a nőknek, amit szeretnének, és felkarolja a férfiakat - ahogy szeretnék. Ahogy korunk szlogenje tartja: az "elbizonytalanodott" férfiakat. 

Nos, Imre családközpontú, szinte jobban, mint egy nő, és helytállásra buzdítja a férfiakat ezen a területen, miközben kinyilvánítja, szerinte hogyan erősödhetnének meg az erősebb nem képviselői. Szolgálat és szövetség a nők felé, erő és méltóság a férfiak felé. Ki ne szeretné ezt? Ki ne kívánná ezt?

A másik, hogy fájó, maró férfiproblémákról nem beszél. Társadalmilag rombolt férfiönérzet, törvény előtti igazságtalanság, elvált apák kapcsolattartási problémái, férfidémonizálás, házasságon belüli és kívüli szexuális frusztrációk - ezekről hallgat. Könnyen fogyasztható, amit kínál - és értékközpontú, pozitív. Könnyű kiállni mellette, könnyű felvállalni a férfiak ellen hangolt társadalom előtt. Ő maga azt mondja, söprögessünk a saját portánk előtt, és teljesítsük kötelességünket - ez majd megszüli a bizalmat és a hálát, a viszonzás vágyát a másik nem képviselőiben. Kiirtja a gyanúsítgatás magvait, a férfihibáztatás gyökerét. Hosszabb idő alatt, de alapos és pozitív változást hoz a férfiak életében is.

Szerintem ez szép, fegyelmezett és alázatos, de ugyanakkor néma gyereknek anyja se érti a szavát és égető problémáink is vannak, amik csak úgy, maguktól nem fognak megoldódni. Ezekért cselekedni kell, és szükséges kritikát gyakorolni akár a nők, akár a nőket egyoldalúan és esetenként hamisan felkaroló média és politika felé is. Amúgy azzal, amit Imre mond, szinte az utolsó pontig egyetértek. Mit is mond ő? Nézzük:

Könyv: Teremtő tűz (Bedő Imre)

Nagy gondban vagyunk, mi a XXI. század felszabadított, "városi létben élő" emberei. Imrénél a városi lét alatt a régi, túlélésért folytatott küzdelmek, és vallási, erkölcsi kötelékek alól felszabadított életformát kell érteni, vagyis ma, falunk is "városi létben" élnek az emberek. Túlnyomó többségükben. Nem mi termelünk meg magunknak mindent, hanem pénzért kell megvásárolnunk az életünkhöz szükséges kellékeket. A férfiakat - és nőket - sújtó probléma gyökere, hogy a férfiak tevékenysége, felelősségvállalása a szükséges pénz előteremtésének helyszíne: a munkahely köré összpontosul, szinte kizárólagosan. 

Valamikor, a "falusi létben", ez nem így volt. Férfi és nő vállvetve küzdött a fennmaradásért. Közösen állítottak elő mindent és látva egymás munkáját, becsülték egymást, megtartották szerető támogatásukban egymást. A fiúkat belenevelték a fokozatos terhelések révén a férfiúi felelősségvállalásba, az akkori életmódba, munkástul, családi szerepestül együtt. Nem volt kérdés, mi a dolga egy férfinek, belenőttek a fiúk. 

Ma ennek az útja elveszett. Az iskolarendszer munkaerőt képez csak ki, a családfővé válás útját senki sem mutatja meg a fiúknak. Szépségét, jelentőségét sem. Imre sokszor hangsúlyozza a könyveiben, hogy az értelmes élet energiabefektetése nagy, de hozadéka még nagyobb. 

Megrögzött szokás a patriarchátusra mint gonosz, sötét és nősanyargató rendszerre gondolni, de valójában egy nagyon jól működő, ősi rendszer volt a férfiak veszélyes, rombolásra és zseniális építésre egyaránt alkalmas teremtőerejének becsatornázására. A család, a saját gyermekeik és a társadalom számára egyaránt. Európa így vált a világ vezető hatalmává - míg a városi lét el nem uralkodott, és meg nem jelent a szingliség, az ingyenszex és a poligámia, poliamória és minden, ami nem  a monogám házasság. 

Míg korábban a férfiaknak önfegyelmet és kitartást kellett ötvözniük, hogy szexhez jussanak, valamint a családalapítás biztosította, hogy rendszeresen juthassanak szexhez, addig, a mai viszonyok tömegével termelik ki a felelősséget, erőfeszítést nem vállaló férfiakat. Könnyű szexuális kielégüléshez jutni (ld. pl. pornográfia) másrészt nehéz nőhöz jutni. Ugyanis a nők java része a legjobb férfiakat választja, és a férfiak java részére csak kevés nő jut. Így egyszerre lesznek a férfiak szüntelen áradók - és frusztráltak a beteljesülést tekintve. 

Van még egy súlyos gond is a jövőnket nézve: a nők magukra maradtak a családi életben, és egyszerre húzza őket az anyagi biztonság megteremtésének terhe, és a családi élet zavartalanságának, biztonságának megteremtésének a terhe. Kezdenek elfáradni, miközben szirén hangok őket is próbálják becsábítani a család mellől a munkahelyekre és a szabad fogyasztás piacára. Kollektív jövőnk lehetőségei szűkülnek, és Imre becslése alapján talán egy évtizedünk maradt, hogy változtassunk. Mi, mert a csodát nekünk kell megvalósítani, azok, akikre vártunk, hogy megoldják a helyzetet, mi magunk vagyunk. Vasakarattal, céltudatosan nekünk kell a megfelelő kikötő felé irányítani életünk hajóját.  

A megoldás egyik lépése a monogámia visszaállítása. A holtodiglan-holtomiglan biztosítja, hogy minden férfi ágyába kerüljön nő, és minden nő és gyerek mellé dolgos férfi. 

A másik, annak a felismerése, hogy az élet értelme az alkotó, szolgáló élet. A nemzedékek sorában mi mit teszünk hozzá a végtelenbe tartó emberi Élethez? Vállaljuk-e az építés, a jobbítás terhét, amely dolgos élet "mellékterméke" a megelégedettség, a boldogság. A beteljesedettség. 

Mindehhez meg kell feszíteni magunk és az erőnk. Este hét és tíz között, amikor végre letehettük a pénzkeresés terhét, neki kell feszülnünk (és erre tudatosan készülni kell) a családi műszaknak. Házimunkát végezni, közösen a párunkkal, időt, minőségi időt tölteni a gyerekeinkkel és ha tudunk - tudjunk - én időt sűríteni a napunkba, töltődni, kikapcsolódni. Ez a kb. három óránk maradt a családi helytállásra, de ekkor meg is kell mutatnunk, hogy helyt állunk. Legények vagyunk a gáton, és méltó párjai, velünk közösen munkálkodó feleségünknek. 

 Mielőtt továbbmegyek, egy őszinte jótanácsot szeretnék adni Imrének. Egyenesen, keményen, őszintén. Imre! Ne vesd meg a férfit! Egyetlen egyet se. Ha meg akarod nyerni magadnak, ne tedd. Ez nem férfimotiváló. Szerintem. Vadaskert meg vadász. Említed. Aztán rögtön kiderül, hogy ez egy gyenge férfi, aki vadászik csak, és nem udvarol. Nem ezeket a férfiakat akarod megnyerni magadnak? Ekkor legalább te ne zrikáld őket! Tisztelettel, megértéssel mondj kritikát, ne úgy, hogy érezni lehessen mennyire megveted és lenézed ezt az életformát. Valahogy eljutottak ide a férfiak. Oka van, ha az eredmény nem is szívderítő. Tiszteld, kérlek ezt. Külső és belső okai vannak ennek. Tisztelet, megértés, szeretettel kimondott őszinte szó. Ha már férfimotivátor vagy. És nem a fenti az egyetlen eset, ahol rejtetten érződik a lenézésed a mai, modern férfiakkal szemben. Akiket el akarsz érni, akiket motiválni akarsz. Mert szeretem amit teszel, azért írtam le ezt a bekezdést. Szeretni és tisztelni kell a tévelygő férfit is, akkor talán megnyerjük. Nem a tévelygését - őt szeretjük. De szeretjük.

Amúgy nagyon igaz gondolatnak tartom a könyvben, hogy a családban a második, harmadik gyerek a férfin múlik. Ha megbízható, ha segít otthon is, ha dolgos, törekvő, törődik a gyerekével, akkor a nő rá meri bízni magát. Akkor vállal több gyermeket is. Ez szerintem nagyon igaz. Avagy az út, ahogyan elnyerhetjük a nő tiszteletét: álljunk mellette megbízhatóan, szilárdan, dologra foghatóan és ő cserébe ránk bízza magát, és fel fog nézni ránk.

Hölgyeim! Ezt meg is kell viszont tenni, és éreztetni, kimondani. Egy férfinek ez rengeteget jelent. Szüksége van rá. Ha megkapja, sokkal szívesebben áll helyt. Na jó, nem a saját gondolataimat írom ide, inkább tovább ismertetem Imréit.

 Nagyon tetszett, hogy milyen széles látókörű perspektívából építkezik Imre, mennyire nagy ívű tervei vannak a társadalom részleges átalakítására, a fiúk/férfiak és rajtuk keresztül a nők megerősítésére. Ugyanis a könyv utolsó részében a fiúkról is beszél. Iskolai hátrányaikról, a férfi tanárok hiányáról, veszélyeztetettségéről. Pedofília vádja, karaktergyilkosságok, fegyelmezési lehetetlenség és alacsony fizetés - ezzel mind szembe kell néznie egy mai férfitanárnak. Tényleg csak a legfanatikusabbak maradnak a pályán, aminek egy egész társadalom látja kárát. 

Szintén nagyon fontos gondolata a könyvnek, hogy a fiúkat a családi életre is fel kell készíteni, amit a mai iskolák nyújtanak, az kevés - az csak termelő erővé fejleszti őket. Ez nagyon kevés.Ugyanakkor a szülőknek kell lehetőséget biztosítani, hogy erre felkészíthessék a fiaikat. 

Fontos a közös kulturális gyökér, a multikulturalizmus nem segít, pl. a férfiak és nők közelebb kerülésében sem. Ha egyik kultúrában még a nőre nézni is tilos, a másikban pedig akár a meztelenség is természetes, akkor nagy feszültségek keletkeznek az emberek között. A közös kultúra belső törvényeket teremt, de külső törvénykezéssel nem lehet kultúrát teremteni - ahogyan ezt nyugaton próbálják most meg.

Még egy gondolatot szeretnék ideemelni. Más nyelve van a fiúknak, mint a lányoknak. Meg kell szólítani őket ezen, mert a teljesítményük, a motiváltságuk a gazdasági, politikai, honvédelmi és sportéletben egyre hanyatlik. Az iskolaelhagyók főleg ők. Oda kell figyelni rájuk, hogy újra meg legyenek szólítva és akarjanak helytállni.

 Imre a férfikérdés részterületét vállalta fel, mint fentebb jeleztem, a kényesebb kérdéseket nem érinti, de amit felvállalt, azt pontosan, hűen, és széles látókörűen tartja is a kezében. Mindenképpen érdemes odafigyelni rá, mert valamennyiük jövőjét érintően vannak remek gondolatai, előrevivő víziói. Ahogy ő írná: hajrá férfiak és hajrá nők! Közösen, együtt..

 

 

Szólj hozzá!

Fájdalomból és vigaszból fakadó erő

2020. december 17. 20:32 - Toplak Zoli

avagy a konzervatív férfi panasza a kutyát sem érdekli

Imádkozom. Ismét és megint. Nem Miatyánkot mormolok, hanem Ákost hallgatok (konzervatív férfit) búsongva gondolok arra, hogy Isten szeret és gyertyát égetek. 

Vigasztalom magam, engedem, hogy vigasztaljon az Isten. Ákoson, gyertyafényen, Belé kapaszkodó érzéseken keresztül. 

tea-lights-3612508_1920.jpg

Mert a kutyát nem érdekli, mi, konzervatív, országot, világot, családot építő férfiak mit élünk át.

Ha anyuka  (Stiller Ibolya) világgá kürtöli a panaszát, melynek egy része bizonyíthatóan hazugság, akkor a média körbeöleli, dédelgeti és kollektívan igazságért kiállt? Mindenki hibás? Az apa, aki igazából csak szeretni és nevelni akarja a gyermekeit, a hatóságok, akiket persze Stiller félrevezetett és vezet, majd tehetetlenkedéssel vádolt és vádol meg? Arról mélyen hallgat, hogy ő tervszerűen és könyörtelenül igyekszik kiszorítani a lányait rajongva szerető, gondoskodó és képzett édesapát azoknak az életéből? Hogy érzelmileg rendszeresen bántalmazza és bántalmazta az édesapát, míg együtt éltek, addig is? Ezeknek az alapos gyanúja merült fel Stillerrel szemben. 

Feljelentettem. Az apa és a gyerekek érdekében.

Nem ez az egyetlen eset, amivel találkoztam, de a legnagyobb nyilvánosságot ez kapta. És az anyára nézve semmi terhelőt nem hoz napvilágra a média (félrevezetett? gyáva? hazug? gonosz? mindegyik?), de az édesapa becsülete nem számít. Kétségbeesett, de érthető tettét (rácson keresztül biztosított rendszeres(!) kapcsolattartást az anyának, miután ő hónapokig szinte látni se láthatta a gyerekeket) ezerszer is felnagyítják, miközben ő soha nem kap lehetőséget, hogy védekezhessen, feltárhassa motivációit, indokait. 

Más.

Évek óta könyörgök, udvarlok a Nők Lapja újságíróinak, hogy foglalkozzanak velünk, férfiakkal is. A mi valódi életünkkel. Ha nőjogi szervezeteket meg tudnak hallgatni, ha Bedő Imrét tudják címlapra tenni, akkor velünk, férfijogi aktivistákkal is foglalkozzanak. Ha fontos, hogy egy férfi tudjon sírni, akkor had sírhassunk kicsit a megértő, szerető, női vállukon. Nagyon-nagyon-nagyon kevésszer kapok választ. A főszerkesztő asszonyuk, Vékási Andrea még 2014 - ben egyszer üzent egy ügy kapcsán, aztán dühönghettem, könyöröghettem, érvelhettem, semmi. Csak a jeges szelek üvöltése. Még elutasítani sem utasított el. Semmi. 

Megint más.

Gondoltam, szórakozom kicsit, és elkezdtem nézni a Lost in Space sorozatot a Netflixen. Család a főszereplő, gondoltam, láthatok férfias férfit, nőies nőt, igazi családot. Húsz percig bírtam. Ezalatt megtudtam, hogy az apa egy rideg, a fia életét kockára tenni hajlandó katona, aki utasítgatja a családját, míg a fekete(!) feminista szemléletű fogadott lánya kiosztja, lázad és semmibe veszi a tekintélyét. Nevetségessé teszi önmaga és a többiek előtt.

Miért nem lehet, férfias férfiakat, tiszteletre méltó hősöket látni a nyugati filmekben? Erről bővebben írtam itt.  Helyettük rideg-kegyetlen; ütődött-bugyuta; maradi-zsarnokokat lehet csak látni. Miért nem lehet tiszteletre méltó, ami férfias? 

Van, aki erre azt a választ adná, hogy a női lélek most tombolja ki magát a sok évszázados elnyomatás miatt. :-) 

Szerintem először is a múltban férfiak és nők vállvetve építették a jövőt, nem egymást nyomkodták el. Nem kell mindent elhinni a feministáknak, akik még a nővédelmi intézkedéseket (pl. egy botozásra ítélt nőt két centinél vastagabb bottal nem szabadott megütni, míg férfiakra ilyen korlátozás nem volt) is nőveréssé és elnyomássá képesek avanzsálni. Mert kétcentis botot használhattak nőkkel szemben! Az, hogy ez korlátozás volt a nők testi épségének védelmében, melynek párja hiányzott a férfiak esetén - idáig a feminista író már nem jutott el. Mert mindenhol magát sajnáltatná (és a sorok között gyűlöltetné meg a férfi nemet, mint minden boldogtalanságának okozóját.)

Másodszor ha nagyanyámat verte és kínozta a nagyapám, azt miért rajtam és az én fiamon kell leverni? Már ha teszem azt a feministáknak mégis igaza lenne... Erre nagyanyáink mikor kérték meg a feministákat, hogy álljanak bosszút a késő leszármazott férfiakon? És a bosszú mióta megoldás? Előbb-utóbb viszontbosszút fog szülni.

Harmadszor pedig ez a tombolás nem kiadja az erejét, és végül elcsitul, békét hozva és megtisztulást, mint egy jó sírás, hanem egyre nagyobb őrjöngésbe vált át, és pusztít előbb férfit, aztán már nőt is. Családot, gyereket. Tényleg ez lenne a cél?

Úgyhogy imádkozom, gyertyát gyújtok és ringatom magam, és engedem, hogy ringasson az Isten. Meg akarom érteni a sok frusztrált és csalódott, ábrándozó nőt és az őket támogató férfiakat. A Nők Lapját, ahol nincs idő foglalkozni az olvasói levelekkel, az olvasókkal, legfeljebb csak elolvasni azokat - elvégre ez sem kis dolog, ki is dobhatnák a szemétbe a sok megkeresést. Ki tudná meg? Mert hiszem, hogy elolvasni elolvasnak.

Megbocsátok, újra és megint, mert nekem is megbocsátanak. Isten is, mások is. Hiszem, még Vékási Andrea is, hisz én sem voltam mindig kedves a leveleimben, néha pedig éppen skizoid roham közben írtam neki öt oldalas levelet, A4 terjedelemben. Nem, nem vagyok mintaember. 

Keserédes béke, és remény az osztályrészem így, amiből holnap új nap lesz, új ambíciók és tettek, és estére új ringatás, míg a világ ismét tisztelni és szeretni nem fogja mi az, hogy: FÉRFI. 

angel-2636961_1920_1.png

Szólj hozzá!

Ártatlan férfiak

2020. december 06. 17:40 - Toplak Zoli

Egyre nagyobb divatja van, hogy férfiak is feltárják a lelküket, és megmutassák mindazt a gondot, bajt, örömöt vagy bánatot, ami ott belül található. Én is már többször tettem ilyet, és most is ezt szeretném tenni.

Nagyapám, apám és én... három férfigeneráció. Tettük a dolgunk, dolgoztunk a családunkért, neveltük gyerekeinket. Nem tökéletesen, de eddig minden generáció felnőtt, vagy úgy tűnt, jó úton van. Éltük az életünket, mint körülöttünk minden férfi, egyetértésben, harmóniában, vagy arra törekedve a párjainkkal. Na jó, ez az én esetemben talán nem úgy működött. De nem erről akarok írni. Hanem amikor mindezek után meg kellett tudnunk, hogy hímsoviniszták vagyunk és nőelnyomók. Hogy sanyargatjuk a nőket, és beképzelt macsóként éljük az életünk.

smoking-1278713_1920.jpg

Egyszerűen nem értem, mi gond van velünk, a mi családunkkal. Meg a hozzánk hasonlókkal. A férfiakkal. Megkülönböztetés, disztingválás nélkül kapjuk a nyakunkba, hogy asszonyverők vagyunk (ld IKEA reklám), hogy mi, a férfiak megerőszakoljuk a nőket (ld. #metoo), elnyomjuk pl. a szépírók között is, mi, mindig mi, a férfiak - én is és a testvérem is, aki nagycsaládos édesapa. Soha nem teszik hozzá, hogy tisztelet a kivételnek, hogy becsüljük a rendes férfiakat, hogy tudjuk, hogy ők vannak messze túlnyomó többségben. Nem, mindig, minden férfi hibás, rendszerszinten nyomja el, erőszakolja a nőket, és a párkapcsolat azt jelenti nekünk, hogy bármikor megüthetjük a párunk. Soha de SOHA nem tesznek kivételt a megmondóemberek. Mindig, minden férfi a hibás.

Mi meg csak nézünk, a Toplakék. Apám nem lehetett családfő, mert már szocialistáék is egymásnak ugrasztották a nőket a férfiakkal. Ment a vita otthon is, hogy ki a családfő. A rendszer anyám oldalán állt, mi, férfiak, csak hallgathattunk bűntudatosan, hogy milyen régimódiak vagyunk, hogy rosszat akarunk férfiönzésből a nőnek, aki mellettünk él, stb. Pedig csak Férfiak akartunk lenni. Apám és vele azonosulva én is. Vezetni, felelősséget hordozni, dönteni, élni.  

Azt sem volt könnyű megszokni, hogy a nagymamám éppúgy pénzt kezdett keresni, mint nagyapám. Csökkent a férfiúi méltóság, de jól van, hozzá lehetett edződni. Kisebb presztízs, akkor kisebb presztízs. Végül bizony jól jött, mikor a nagymamámnak nyugdíja lett. Ez sem tisztán fekete-fehér játszma. Kisebb hatalom, kisebb felelősség, kisebb teher, nagyobb szabadság. Kevesebb dolog ami a nőhöz, egyetlen nőhöz köt minket. De hát jól van. Most ilyen az élet. Ha a nőknek ez kell... több felelősség, több teher, kevesebb  férfi. Akkor legyen.

Aztán a rendszerváltás környékén megtalált a feminista propaganda is. A gúny, a cinizmus, az ellenségeskedés. Mi, tudatlan, békeszerető férfiak meg csak néztünk bűntudatosan. Nagyképűek vagyunk, önzők, önteltek, nőket molesztálók? Ilyennek vetítettek le minket. 

Éveken át mart ez a sav belül, hogy bűntudatos legyek, csak mert férfinak születtem, mert szívesen bámulom meg a telt idomú nőket, mert két karika már felkelti az érdeklődésem a rajzlapon, mert arra vágyom minden szembejövő, kikapósabb nővel. Pedig nem én tettem  magamat ilyenné, hanem a természet, az Isten. Szerintem elég szép dolog amúgy is, hogy uralkodom mindezen, és jól ki lehet velem jönni még nőknek is, mert tudom, mi a tisztelet feléjük. 

Persze Müller Pétert mindez nem akadályozza meg, hogy azt írja rólam (is) hogy hülyének, "szőke nőnek" nézek minden nőt. Azt lesem, hogyan verhetem át őket, hol lehet kihasználni őket. Én, aki megszólítani is alig merem őket... elképesztő. Mert metoo, meg anyámkínja rögtön.

Szóval mi, egyszerű férfiak csak nézünk, és - bizony szenvedünk. A savtól és méregtől, amit meg nem érdemelten kapunk a szemünk közé. De még meddig? Mikor vesznek már minket is észre, akik alkalmazkodtunk a nőkhöz, elismertük a jogaikat, csak szeretnénk Férfiakká visszavedleni végre mellettük? Akik tesszük csendben a dolgunk, és nekünk nincsen Müller Péterünk, hogy hízelgő írásokkal kényeztesse megfáradt lelkünket. 

Rólunk mikor vesz végre tudomást a világ? 

Szólj hozzá!

Teremtő tűz - leigázott tűz?

2020. december 05. 15:58 - Toplak Zoli

Személyes élmények Bedő Imre legújabb könyvével kapcsolatban

Karácsonyra jelent meg Bedő Imre: Teremtő tűz - a férfimotiváció könyve című alkotása. Nagyon tisztelem Imre munkásságát, elhivatottságát, korunk egyik nem vallási prófétájának tartom. DE... Most erről a DE - ről fogok írni.

54052436-0-konyv.png

Imre férfihibáztató? Érti vajon mit jelent a legtöbb férfinak a szexuális frusztráltság, a tisztelet és a felnézés hiánya? És erre rögtön azzal jönni, hogy ezért nyújtani is kell valamit, csak azt az érzést kelti bennem, hogy NEM, nincs meg a szándék a férfiakban megbízni, nincs szándék értékelni őket, csak ostorozásra telik és ez még engem is az incelség felé sodor, vagy a sértődött mgtow - ság felé. Ahol nem akarják megérteni és orvosolni a társadalomtól való sebzettségemet, ott én miért akarjak beállni a sorba? Komolyan: jobb törni-zúzni és lázadni, mint beállni a sorba és kiszolgáltatni magam egy nőnek, aki elutasítja az én férfias igényeimet. Pedig egyébként tetszene amit Imre ír. Vágyom a szövetségre. De valódira, ahol nem csak teljesíteni kell, de megnyugodni és igen - kielégülni is. Testileg, lelkileg, szellemileg.

Szinte semmi szó nem esik arról a könyvben - Imre könyveiben -, mit kellene egy nőnek adnia, tiszteletben, hozzásimulásban egy férfi számára ahhoz, hogy vonzó legyen a férfi számára a családi és házaslét. Állítom, csak munkamániásoknak való az a családkép, amit Imre felvázolt. Ha szeretsz látástól-mikulásig dolgozni, akkor ez a családmodell neked való. Itt a nő milyen áldozatot hoz érted az szóba sem kerül. Neked mire van szükséged, szóba sem kerül. Kötelesség, kötelesség, kötelesség és cserébe önigazultság. EZ a fizetséged. Tulajdonképpen nincsen is szükséged a nőre, mert az csak kellék, hogy alkotó, dolgos hatalmad kinyilvánítsad. 

 Imre! Most hozzád szólok. Én sebzett férfi vagyok. Az én ideáljaimat a feminizált társadalom sárba tiporta, és félkarú és féllábú óriás vagyok, aki csak így, saját nyomorultságán keresztül képes közeledni a témához. Ahhoz kevés, hogy a fellépésemmel lenyűgözzek egy nőt, ahhoz sok, hogy ezzel meg tudjak alkudni. Ezt kell, hogy értsd, amikor olvasod a recenziómat. Én becsüllek és szeretlek, de gyűlöllek is.

Mert nem adsz orvosságot a fájdalmamra, csak követelmény listával lépsz elém. Én ezt mind akartam, amit a könyveidben leírtál. Cserébe a fejemre nőtt egy nő, aki tévézett, amikor én a munka és a plusz munka után a gyerekeinkkel játszottam, aki a mai napig a pénzemre pályázik (persze én nem tagadom meg tőle, és majd a leendő párom fog ezért hülyének tartani - egy másik nő) aki sértegetett, és érzelmileg bántalmazott, úgy hogy már félve vártuk haza őt a munka után. Akinél az esőben sírva tereltem anyámékhoz a gyerekeinket, mert ott legalább béke volt. Aki mellett megértettem, hogy miért szeretnek egyes férfiak inkább a kocsmában lenni, mint otthon. Szerencsémre én kocsma helyett hívő közösségbe kerültem, ahol értelmes férfiak értettek meg, és segítettek. Talán így bírtam ki ép ésszel a válásomig.

Érted, Imre, hogy sót és homokot szórsz a sebeimbe, mikor vigasztalás és felemelés helyett, megértés helyett ostorozol és követelsz? Megvető jelzővel illetsz minden férfit, aki nem úgy él, ahogy szerinted kellene - de ennek nem lehet más oka is, mint hogy gyermetegek és bugyuták mind? Egyre több férfi beszél a házasság 2.0 - ról, amit emancipált (nem feminista - CSAK emancipált) nők akarnak létrehozni férfiakkal. És ez egyre több férfi számára nem vonzó. A patriarchális házasság igen. Ezért hozatnak aztán keletről nőt maguknak. Egyszerűen az európai és magyar nők el fognak veszíteni minket, ha nem akarnak visszalépni legalább pár lépést a patriarchális viszonyok közé.

Felvilágosult, bécsi fiatalember ismerősöm mondta nekem, hogy boldog, mert afgán lányt vett el feleségül, és ő még tudja hogy kell bánni egy férfival! Tisztelet, elsőbbség, alázat. Nem mint egy mai, osztrák, progresszív nő, aki tele van jogokkal és tesz a kötelességeire, vagy csak azokat tartja meg ami szimpatikus. A gyerekeivel való kötelességeit. A férjével szemben nincsenek ilyenek. Szexelnek, mikor ő akarja, neki kijár a női mivolta miatt a lovagiasság és romantika, de az elsőség, a férje iránti felnézés, tisztelet az nem! Hiszen ő nem elmaradott és középkori! 

Bár a jövőképed engem egyébként lángra lobbant, annyira gyönyörű, mélyről fakadó, ősi és igaz. Mert AZ, Imre. A férfi-nő szövetségé a jövő. 

De tisztelet, tisztelet, tisztelet és tisztelet a férfiak felé, már csak a lehetőségeik miatt is, amit ki kéne bontakoztatniuk. És a nők férfiak felé való tisztelete hiányzik elsősorban. Enélkül mi értelme van? Önigazult életet élhetek mgtow-ként és incelként is. A magam vállát meglapogathatom így is. Ehhez nem kell család. Sokkal többet kellene beszélni arról, mi kell egy férfinak, és mire van szüksége, mint pusztán arról, mit várnak el tőle. Etetni kell azt az állatot, amelytől munkát, húst, tejet és szőrmét várnak.

Kiegészítés a recenzióhoz:
Bennem rekedt egy érzés, Imre könyvét olvasva. Hogy lehet ilyen vakon és feltétel nélkül bízni a nőkben? Ennyire feltétel nélkül, csak adni akarva, odarendelődni melléjük? Hogy lehet, hogy a nőknek semmit sem kell bizonyítania, az ő térfelükön hogyan lehet hinni, hogy minden rendben van? Vagy ha nem hiszi, hát szót nem ejteni róla?
Igenis az a véleményem, ha a nőknek és a társadalomnak, a családoknak ennyire szüksége van a férfiakra, mint azt állítod, Imre, akkor mutassanak fel valamit velük szemben. Tiszteletet, segítőkész figyelmet, együttérzést, megértést. Ezek után lehet szó róla, hogy visszaálljunk a sorba teljesíteni évezredes kötelességünket.
Azt mondod Imre, ébresztő? Nem, én mondom neked, hogy ébresztő! Mert neked egy angyali, szerető és áldozatkész feleséged van, még nem jelenti azt, hogy minden nő ilyen! Csak vegyük azt az alaptételt, hogy az egyenjogúság bizonyos vonatkozásában lábbal tiporják a férfiak családi vezetésre és tekintélyre vonatkozó vágyát. Már az alapokkal van gond.
A társadalmi szerepvállalást nem érintem, szerintem ott legyen férfi és nő egyenjogú. De a családban ne, vagy legalábbis ne ugyanolyan! Ma a legtöbb nő már ezt tagadja, és akkor hogyan legyen nekem közös alapom a családalapításra velük? Tudod, mikor éri meg lemondani erről az elsőbbségről? Ha cserébe felszabadulok olyan tevékenységekre, melyek kárpótolnak érte. Pl. kevesebb családi teher és vezető szerep, de több tevékenység a szélesebb közösségért. Vagy több hobbi. Több idő a gyerekekkel. De kell valami komoly kárpótlás.

 

Szólj hozzá!

Férfiak: harcosok, lánglelkű lovagok

2020. november 09. 20:21 - Toplak Zoli

kep.jpg

Most, ahogyan mesélem, megint itt van előttem, átélem - mondta ismerősöm. Tűzoltó. Egy balesetről beszél, ahol a vonat a gépkocsit összteörte, a benne ülő fejét pedig széttrancsírozta. A látvány emlékével kell együtt élnie, most már haláláig.

- Tudod, vannak női önkéntesek is - mondja, szintén ő - de ők nem vonulnak ki tűzhöz. Jobb is. Nem érezném magamat biztonságban mellettük. Kevesebbet bírnak, és ott akár órákon át is állni kell a próbát. Egyébként örülök nekik, hasznosak, szorgosak, de éles bevetésre jobb, hogy nem jönnek.

Másik ismerősömmel is beszélgettem, ő kőműves.

- Csak egyszer azt érném meg, hogy a megbízónk jöjjön fel az állásra nyáron, és álljon ott mellettem, amíg én dolgozom. Nem kell csinálnia semmit, csak ott állni. Kíváncsi vagyok, bírná-e? Pláne egy falfelület színezésénél, ahol nem lehet megállni, amíg be nem fejezzük. Dolgozni kell, vagy örökre nyoma marad, hogy lusták voltunk.

Hajnali öttől (mert akkor már világos van, és  még nincs meleg) este nyolcig dolgoznak nyáron.

Kéményépítő a harmadik ismerősöm. Láttam már tíz méter magasan, egy kémény mögötti létrán egyensúlyozni. Pedig nagyot lehet onnan esni.

A férfiak, köszönik, itt vannak közöttünk, teszik a dolgukat. Verítékkel, kockázattal, erővel és bátorsággal - építik a világot.

Mint ezer évek óta mindig is tették.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása