Müller Péter könyve, a Férfiélet, női sors 2013 - ban jelent meg (Rivaldafény). A szerző a férfi és női szerepekkel, a két nem életével foglalkozik, történelmileg és a jelenben is. Erről a könyvről szól ez a recenzió.

A borító. Nekem ez a kor (a francia udvart idézi, élvetegségével és kényelmes erkölcstelenségével) nem jön be, de a kép igen. Férfi diadalmas pózban, hintán kapaszkodva, éppen magáévá teszi a nőt, aki szintén önfeledt átadásban, passzívan tereli párja hímtagját a lényeg felé. Lendületes, kifejező kép, ráadásul egy Férfi és egy Nő van rajta – nekem bejön. A kosztüm másodrangú kérdés.

Vajon Müller Péter miért ostoroz ennyit minket, férfiakat? Azért, mert: jogos? Feleannyira sem! A normálisan élő férfiak tömegeiről miért nem ír, ha a szélsőségről ennyi szót össze tudott hozni? Isten ments, hogy azt mondjam, nincs semmiben igaza! Tényleg megkövezték, megalázták, csonkították, erőszakolták a nőket; egyszer a mai (!) Amerikában teljesen szabad választás elé állítottak kettőt: vagy éhen halnak, vagy engedik, hogy filmre vegyék, amint perverz szexuális aktust hajtanak végre egy lóval, kutyával, sertéssel, akármivel.

De már a csapból is ez folyik. Az efölötti szüntelen jajongással azonban nem lesz kevesebb a borzalmak száma. Nem azt mondom, hallgassunk róla, illedelmesen mosolyogjunk hozzá, de bőven elég szót ejteni róla, keresni a kiutat, és együttérzésünkről biztosítani a szenvedő nőket. Egy könyvbe minek ennél több? Cselekedni, imádkozni már az Életben kell.

És amúgy a bányákban, csatákban, építkezéseken meghalt, megnyomorodott férfiakról miért nem esik szó? Akiknek alig van kapcsolata a saját gyermekeivel, mert a belét is ki kell hajtania, hogy megkapják a csalátagjai, amire szükségük van.

Nagyon-nagyon szépen szeretném megkérni a művész urat, ostorozzon már minket kevesebbet! A szidás nem egy jó nevelő módszer, ráadásul a rosszra rögzíti a figyelmet, és az annál nehezebben múlik! Vigasz kell, bátorítás, nyitott szív a férfiakra, bátorítás, valamint időnként józan és szeretetteljes feddés. Tiszteljük az olvasóinkat, nemde? Nem ecettel kell legyet fogni, ugye? Mézzel jobban megy.

A könyv nekem az első és emancipált, felvilágosult körökben kötelező tízoldalakra rúgó jajongáson túl a „Férfiszem női szem” fejezettől kezdett érdekes lenni. Pl. a Kapitányné alfejezet, a 102. oldalon. Hogy a családfői szerep nem igazán nőknek való. Miii? Csak nem? Hm. Zene füleimnek. Kicsit odébb: mit szeret a legtöbb nő a férfiban: tiszteli őt, bízni lehet benne, határozott. Hölgyeim, ez bejön nekem. De tisztelni igazából csak olyan nőt lehet, aki nem rivalizál a hajó kormánykerekénél…. Azért ezt fontos tudni.

Szó esik lelki önállóságról, pl. a 155 oldalon „Ha anya vagy csak, kevés” alfejezetben. Szívemből egyetértek. Önálló, de nem függetlenségre törekvő férfi és nő tud igazán kapcsolódni. A kérdés a könyv vége felé is előkerül.

Müller Péter mintha időnként behódolna a „nőnek kéne dominálni” ma divatos tévedésének. Művész úr! Ez komoly? Bár azzal egyetértek, hogy az altisztnek van helye a kormányrúd mellett. Összhangra törekedve a kapitánnyal, és a kapitány is figyeljen az első tisztjére, gyengédséggel, finoman bánva vele, gondoskodva róla. Főleg figyeljen azonban: Istenre, a belülről visszhangzó hangra, és a józan eszére! Mert legyen a férfinek Istene, Krisztusa, ha nem hívő, akkor morálja, amihez ragaszkodik. Amiért áldozatot is vállal, amiért nem üvölt együtt a farkasokkal, amiért lehajol a gyengéért, és öntudatosan vállal közösséget az elesettekkel, akiknek éppen leginkább kell az ő férfias ereje. Nem csak a karrier és pénz köti le a figyelmét, és mellesleg a család, hanem erkölcs, etika, hit, segítségnyújtás, adás, a gyengébb tisztelete is, alázat. Egészséges öntudat és önérzet.

Még három dolog a könyvvel kapcsolatban.

Érdekes módon a gyerekekkel való viszonyában Müller Péter tudja azt, amit a férfiakkal szemben nem. „…minden ami az emberben jónak nevezhető, az a megváltott rossz tulajdonságokból születik.” Művész úr! Van tehát okunk reménykedni, bízni az erkölcsileg eltévedt férfiak jövőjében? Én úgy látom, igen. És ön tényleg azt hiszi, a nők annyira angyalok, mint azt leírja? Találkozott már igazi nőkkel? Mert ők mást mondanak magukról. Összességében nem rosszabbak és jobbak nálunk. Egyes esetekben, az más kérdés. Más esetekben pedig éppen gyengébbek nálunk. A női hamisság nehezebben bizonyítható, tudunk róla, de nem mondjuk ki. Szándékosan vakok vagyunk rá, mert a lovagiasságot a vérünkbe nevelték. De attól még ott van a női önzés és gonoszság, hamisság is. Írjon egyszer már erről is! Ostorozza már kicsit a nőket is!

A másik. „A nő szabadsága” a 298-299 oldalon. Egy férfi tangó táncos mesél a táncról és a vezetésről. Meg kell tanulnia nőül. Szerintem is, ma már differenciáltabb a vezetőnek lenni a családban. Ismerni kell a nőt, a családot, annak belső működését, elég időt ott tölteni, tudni mi a jó, mi a rossz – na így működik. Megismerni sajátmagát a férfinek, a saját szükségleteit és vágyait is.

Énnekem tetszik ez az álom, a férfiúi vezetés új módja. Nehéz, de talán kivitelezhető. Már ha van elég idő együtt lenni a nagy hajtásban. De ezt a nőnek is akarnia kell! Meg kell tudnia hajtania fejecskéjét uracskája szava alatt. Ha arra van szükség, akár mások előtt is. Pápá, túlzott női öntudat, felfújt női büszkeség! De nem a jogos önérzet, az ellen nem beszélek. A meggyőződéséhez való hűségről sem. A lelkiismerete a végső ura minden nőnek - és férfinak.

Utolsó. A Bambi jelenet. Láttam ezt a részt a filmben. Szinte túlzó, de a szarvasból akkora erő, méltóság, nemesség, bátorság és önfeláldozás sugárzik, hogy…. hatalmas! Szavakkal kifejezhetetlen. Morus Szent Tamás ilyen a bírái előtt, akik hamis tanúvallomás alapján halálra ítélik, és a legyengült, beteg ember – nincs mit veszítenie – kimondja az igazságot. Meg kell halnia, mert a bűnre nem mondja, hogy az nem bűn. Érdemes rákeresni: Egy ember az örökkévalóságnak. Gyönyörű film! Amikor a saját családja kísérti a cellában... 

Kedves Müller Péter! Ez a könyv bizony inkább szólt a nőkhöz, mint hozzánk, férfiakhoz, holott a cím alapján mindkét nemnek számítottam spirituális útmutatásra. Az ilyen apróságokról írjak, mint, hogy ön szerint az új világnak a nők tiszteletére kell épülnie? Nem a két nem egymás iránti tiszteletére (és szeretetére?) Miért olyan evidens, hogy ezt mi, férfiak megkapjuk? Mert bizony nem kapjuk meg. Ez a szomorú igazság. Kritizálás, hangulatkeltés az van.

Sajnos osztja azt a két vastagon sztereotip véleményt, hogy a) a nő szent, csak mert nő, és b) a történelem a nőknek nem volt más a feminizmusig, mint SZENVEDÉS. Nem, nem szállok ezekkel szemben vitába. Aki ilyent állít, az a fejéből jó lenne, ha a történelemre és a valódi életre kicsit kipillantana. A műveltség nem mentség ekkora butaságra.